Viccet nem minősítünk a poén előtt - Arany igazság (, de lehet, hogy Petőfi - tisztelegve Hofi előtt!).
Mégis magyarázkodni fogok e bejegyzésem elején.
A „keresztény értékrend” egy a közbeszédben frissen felmelegített fogalom. Akár a számfogalom, nagyjából minden emberben él egy kép (legalább is itthon), ha kiejtem ezt a két szót. És a „szám”-hoz hasonlóan nincs egyértelmű definíciója - axióma, vagyis alapvetés. Mindenki képzel valamit, anélkül, hogy megmagyaráznánk.
Ha valaki az utcán azt mondja, hogy Ő tiszteletben tartja a keresztény értékrendet, vagy keresztény erkölcsök szerint él, nekem nagyjából az jut eszembe, hogy tiszteli, akár szereti embertársait, nyitottan fordul feléjük, megértő a gondjaikkal szemben, fontos számára a család, a közösség, amiben él, nem lop, nem hazudik, megengedve azt is, hogy néha hibázik ezen elvek követésében, de mindig próbál jobbítani önmagán - tehát egészében egy becsülendő kijelentés. Akár azt is megkockáztatom, én is ilyen elvek mentén próbálom járni a saját kis utam (ez később még fontos lesz).
Vagyis fontos, hogy aki olvassa ezt a kis írást, ne higgye, hogy személyes meggyőződésében próbálom megsérteni - kifejezetten a fogalom közbeszédben történő használatával van problémám.
Sajnos e legutóbbi egy „az az igazság” kezdetű mondat - szinte biztos, hogy lesz, akit sért majd a mondandóm. Kénytelen vagyok felvállalni, a legtöbb, amit tehetek, hogy előre is elnézésüket kérem!
----- Magyarázkodás vége -----
Első bejegyzésemben említettem a kokárdát, de szélsőséges példát keresve említhetném a szvasztikát is. Egyszer vissza kellett küldeni Indiába egy táskarakományt, mert horogkeresztekkel volt díszítve. Az ott sima napszimbólum, nálunk egy veszélyes és romboló ideológia jelképe.
Mindkét említett jelkép esetében annyi történt, hogy egy sikeres, népszerű ideológia követői kiválasztották használatra, és ezzel eltorzították a jelentését. (Bár ez nem jelenti, hogy egyenlőségjelet tennék a két ideológia közé!)
Tehát a politikai recept: fogok egy jelképet, vagy fogalmat, amelynek jelentése látszólag egyértelmű, és szépen lassan elkezdek új jelentést csepegtetni bele.
Esetünkben mi is a „keresztény értékrend”?
Az előbb felsorolt fogalmak összessége, vagy a mórok és zsidók üldözése, irtása Spanyolországban, netán Fra Dolcino eretnekeinek tanai? A kolduló, tanító, gyógyító rendek, vagy a Vatikáni bank? Az éhezők etetése, árvák felnevelése, vagy a keresztes háborúk fanatikus őrjöngése? Az, ha egy ember a nyáj spirituális életét segíti, részt vesz a mindennapjaikban, és létét nekik szenteli, vagy, ha egy cölibata (remélem ez nem kerül a közbeszédbe :) ) kiáll, és hosszasan magyaráz a házasélet szépségéről, és nehézségeiről?
Maradjunk talán annyiban, hogy a fogalom nem definiált elég precízen. Viszont mikor a mi Kedves Vezérünk minket emel ezen értékek védelmezőivé, a hanyatló Nyugat elidegenedettségtől sújtott, gaz imperialista társadalmaival szemben, akkor egy érdekes jelenséget figyelhetünk meg.
Azzal ugyanis, hogy beemeli a közbeszédbe, a propaganda részévé teszi, homályosan sejteti, hogy itt valami tiszta, egyenes logika, következetesség húzódik meg a háttérben, ami mellé minden jóérzésű honpolgárnak szinte kötelessége odaállni. A duplaplusz nemjó ebben a sejtetés.
Eltekintve az elhíresült „Térdre imához” kirohanástól - férjen bele, Pál is leesett a dakota lóról, oszt meg is fordulta magát -, összevetve egyéb közelmúltbeli kijelentésekkel ugyanis súlyos ellentmondások kerülnek napvilágra. Példának okáért, az asszonyok dolga a pityorgás, illetve a vak komondorokon való átbukdácsolás, visszarepít minket abba a korba, mikor a tudós asszony szimplán boszorkány volt, és gyakran tűzifának nézték. Vagy harcot hirdetni a kereszténység nevében - ennek a neve nálam a dzsihád. A fülkeforradalom - amit nem értelmeztünk forradalomként (???) - és a keleti nyitás meg aztán beteszi a kaput. Ha arról van szó, lecseréljük majd a lelkészeket pópákra? Régebben is problémám volt bizonyos fityesznyikek durva arroganciájával - ne legyünk igazságtalanok, a másik oldalon is gond ugyanez -, bár régebben csak gőg volt, de ma góg.
Ezen kívül, ebben a felállásban számomra kirekesztőnek tetszik az elgondolás. Miért lenne kevésbé értékes az én meggyőződéses ateizmusom egy meggyőződéses keresztény hiténél? Kinek van joga ilyesmiben sorrendet felállítani. Ráadásul, mint említettem, erősen próbálom követni a hétköznapi értelemben vett „keresztény értékrendet”, sértőnek találom tehát, hogy az egyes jól definiált elveket ez a hozzáállás megpróbálja kisajátítani.
Ugyanis sejteni engedi, hogy aki nem hisz a „keresztény értékrend”-ben, az nem szeretheti a családját ápolhatja a hagyományait, satubbi (a munka alapú társadalomból kiindulva).
A hagyományokból eljutnék még a szekularizáció kérdéséig. Ma Szent István, ám ezer éve még Vajk Rém. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni a hármas tagolásról. Hit, vallás, egyház. Talán nem véletlen, hogy mára több helyen gondolják úgy, a hit magánügy, a vallás szintén, ezért a közügyeket nem ezek alapján kéne intézni. Legyünk büszkék rá, hogy Erdély deklarált először - ha korlátozott, de mégis csak - vallásszabadságot!
Szűkecske ismereteim alapján, úgy vélem, István számára - legalább is hatalmi szempontból - édes mindegy volt, hogy kereszt van a jurtában, vagy rovásírás. Az egyházi ünnepek időpontjának megválasztása azt mutatja, hogy az asszimiláció nem kizárólag vassal viendő véghez. Cseppet furcsának látom, hogy azért a vallásért szállunk síkra politikai szinten, amit idegen hordák segítségével könnyben, és vérben tocsogva honosított meg egy pogány fejedelem fia. Nopláne, hogy ugyanazokkal az idegenekkel szemben!
A hit kérdésének politikai síkra emelése nézetem szerint zavart és károkat okoz, megosztja a társadalmat.
Jó hosszan időztem az ellentmondásoknál, jöjjön talán valami következtetésféle:
Úgy gondolom érdemes odafigyelnünk rá, hogyan alakulnak az általunk használt fogalmak - „A szó veszélyes fegyver, és van aki fegyvertelen”. Jó lenne, ha a közszereplők pontos, megfontolt kijelentéseket tennének, mi pedig elvárnánk tőlük ezt. Máskülönben „a beszéd, mint mondani szokták, a félreértések forrása”.
