A Terike, komondor, Balogh trió mostanra mémmé vált, és talán túl sokat is hallunk rólunk - mármint túl sokat, semmitmondóan. Épp ezért cseppet bizonytalan vagyok. Hogyan lehetne ezt a kérdéskört racionálisan kezelni, és a probléma mélyére hatolni?
Leghelyesebbnek tűnik, ha a „nőverő” fogalom értelmezéséből indulok ki. A blogba, sajnos ez is kezd beleilleni - egy fogalom, aminek a jelentése nem konkretizált, a homályos kifejezésmód pedig félreértésekhez vezethet.
Bontsuk talán ketté!
1) Verő:
Ez a szó önmagában agressziót sugall. A fizikai erőfölény kihasználását. Bár az emberiségnek láthatóan ez kiirthatatlan jellemzője, elvileg elutasítjuk. Megkockáztatom ennek a fogalomkörnek az átugrását. Hosszan lehetne értekezni róla, de meglátásom szerint ez pusztán a felszín. Az erőszak életünk velejárója, a kérdés inkább az, hogyan reagálunk rá.
2) Nő:
A szóösszetétel (nőverő) számomra meglehetősen visszás. Hajaz a „cigánybűnözésre”. Meglátásom szerint, ahogy nem attól válik valaki bűnözővé, hogy cigánynak születik, úgy egy nőt sem női mivolta miatt vernek meg. Pontosabban, nem szabadna így tekintenünk a dolgot. E szóösszetétel használatával elfedjük a lényeget. Prejudikálunk, fenntartjuk a különbséget „asszonyi állat” és „ember” között. A faji megkülönböztetéshez hasonlóan nem születhet megoldás, amíg nem embereket látunk, nemtől függetlenül.
Persze naivitás volna azt gondolni, hogy ennyire egyszerű kérdéskörről van szó.
A nők helyzete ma Magyarországon kifejezetten rossznak mondható. Nehezen feldolgozható kulturális örökségekkel és kihívásokkal kell megküzdeniük, ha érvényesülni szeretnének. Kezdve a családmodellen, a társadalmi megbecsültségen át egész a fizikai erőszakig.
Meglátásom szerint ugyanis a fizikai erőszak pusztán a legvégső manifesztációja a problémának.
Egy gyermek számára - legyen szó lányról, vagy fiúról - a férfi, illetve nőkép kialakulásában legmeghatározóbb szerepet a szülők viselkedésmintája játssza. Ahogyan egy apa az anyával, illetve a lányával bánik, előrevetíti a felcseperedő nő későbbi elvárásait. Amit egy nő képvisel otthon, az a fiúgyermek számára iránymutató. Ebből a szempontból az optimális egyfajta egyensúlyi állapot volna. Bizonyos kérdésekben az egyik, míg más esetekben a másik szülő véleménye dominál, de alapvetően egyenrangú félként kezelik egymást. Ezzel a megközelítéssel elképzelhetetlenné válna, hogy egy Terike otthon marad verés, vagy megaláztatás esetén. Egyszerűen kialakulna az emberekben egyfajta önbecsülés, a „velem ezt nem lehet megtenni” érzete.
Ugyanakkor a munkahelyeket példaként véve, látványos férfiuralom áll fenn. Lehet szavazati joga egy nőnek, ha véleménye nem, ha azonos munkáért lényegesen kevesebb elismerést kap, ha férfiak nem képesek vezetőként tekinteni rá, függetlenül a képességeitől, vagy érdemi munkára egyszerűen nem alkalmazzák. Az anyagi függetlenség így szinte elérhetetlen.
Így tehát szép, ha büntetést követelünk erőszaktevők számára, vagy kiközösítést sürgetünk, de megoldást csak az jelentene, ha a nőket valóban egyenrangú tagjaként kezelné a társadalom! Hosszú-hosszú folyamat eredménye lehet ez, és sokkal inkább a fejekben - nőkében és férfiakéban egyaránt - kéne lezajlania, mint törvényi szinten!
