Újbeszél

Friss topikok

  • LustaBéka: @Muzsikok közt: Úgy érzem, nagyon más próblémákról beszélünk. Mintha Te a nemzethez való tartozás ... (2014.01.10. 11:04) Talpra Magyar! Vár az urna?

Gombaország

2014.05.11. 10:26 | LustaBéka | Szólj hozzá!

Kerekítettem ide egy hosszú bejegyzést, de heteken át képtelen voltam befejezni.

A lényeg két mondatban: Ebben az országban - és nem érdekel, hogy máshol hogyan működik, itt kéne rendbe tenni a dolgokat - a zembereket sötétben tartják, és szarral etetik, de ez nem baj, mert igazából ezt igénylik. Harsognak, bömbölnek a fény utáni vágytól, de belül feloldhatatlanul rettegnek tőle.

 

Ennyivel zárnám ezt a blogot. Én most jutottam el arra a következtetésre, hogy értelmetlen pár személynél többel megosztani a gondolataimat. Ezen túl csak arra fogok törekedni, hogy az általam víziónált következményektől megóvjam magam és számomra fontos embereket.

Pá, itt se voltam!

Gulyó

Átb@szás 2014 - Itt a vége, válassz nékem

2014.04.01. 13:41 | LustaBéka | Szólj hozzá!

Közelegnek a választások.

Április 6.-a előtti utolsó bejegyzésemnek a „Játék és mutyika négy évben" címet terveztem adni. Ez semmi mást nem tartalmazott volna, mint egy listát az aktuális kormányzó erő arcpirító cselekedeteiről. ( Alkotmány, magánynyugdíj, rokkantnyugdíjak, szolgálati nyugdíjak, hontalanok kriminalizálása, büntető törvénykönyv, különadók, felsőoktatás, Klikk, tanterv, földügyek, nemzeti parkok, trafik, azeri gyilkos, satöbbi, satöbbi ... és még több. )

Azután meggondoltam magam. Arra kellett rájönnöm, hogy akit bármelyik téma csak egy kicsit is érdekel, az már épp eleget tud minderről.

Ehelyett inkább kipécéztem a „demokrácia” szót. Szó szerinti jelentése a nép uralma, vagy a nép hatalma. Mint a reklámból megtudtuk, az Olimpia és a joghurt mellett ezt is a görögök találták ki. Tegyük hozzá, hogy náluk ez inkább plutokrácia (a gazdagok uralma) volt, hiszen durva vagyoni és társadalmi cenzust érvényesítettek. Viszont az ötlet ettől függetlenül tetszetős - vagy még inkább ez a legkevésbé rossz, amit eddig sikerült kitalálni.

Ugyanis gondok vannak vele. Mármint magával az ötlettel. Lévén ez egy utópia. Az utópiák pedig nem más, mint az emberek miatt szoktak megbicsaklani, akik megpróbálják azokat megvalósítani. Legutóbb a kommunizmussal kísérleteztünk, ami megvalósulása esetén a legigazságosabb társadalmi berendezkedéssé fejlődött volna, csak hát jelentkezzen, aki szívesen beköltözne az Állatfarmra - már aki egyáltalán tudja mi az!

A demokráciának vannak alapfeltételei. Általános és titkos választójog (szabad választások), a tájékozódáshoz való jog (média), a szabad véleménnyilvánítás joga (féeleme nélküli élet), a tulajdonhoz való jog, és így tovább. Mint látható ezek JOGOK.

A jogot nem adják, a jogot nem lehet kiérdemelni, sem megszerezni, a jog olyasmi, amit nem lehet elvenni.

Na itt van a kutya elesve. A képviseleti demokráciában ( a közvetlen, vagy részvételi demokráciával tudomásom szerint praktikus megfontolásból még csak néhány helyen kísérleteznek ) az emberek vezetőket választanak, akik a közvetlen hatalmat előre meghatározott, véges ideig gyakorolják. A hatalomnak pedig szigorúan megszabott korlátai vannak, melyeket nem léphet át.

Ha tehát a nép megteszi, amit választott vezetői utasításba (törvénybe) foglalnak, akkor hogyan érvényesülhet két választás között a nép uralma? Egyáltalán a nép uralma ez?

Az én válaszom erre a kérdésre egy egyensúly lenne. A hatalmat gyakorlók meghatározzák a társadalom fejlődésének irányát, döntenek az olyan kérdésekben, amiknek megválaszolásához egy hétköznapi polgár nem rendelkezik kellő mennyiségű információval, a nép mint olyan pedig felügyeli magát a hatalmat, és nem engedi csorbítani saját jogait.

Amennyiben ez az egyensúly felborul, az két dolgot eredményezhet: krízisbe fulladó káoszt, (megengedő)vagy krízisbe fulladó diktatúrát. ( Kupleráj, vagy kaszárnya, hogy más gondolkodókra is hivatkozzak. Mármint másokra, akik gondolkodnak - hogy a labdát is én üssem le :) )

Szép gondolat, hogy a jog olyasmi, amit nem lehet elvenni, de a realitások talaján maradva: azért csak az erősebb kutya baszik. A jogot más nem védheti meg, mint annak birtoklója. Tehát az embereknek ki KELL állniuk, és elmondani a véleményüket. Ellen KELL szegülniük az olyan törekvéseknek, melyek az elnyomásukra irányulnak.

Mondenék egy egyszerű példát: kisebb vitába keveredtem az önkormányzattal a kommunális adó kapcsán. Konkrétan nem értesítettek, hogy fizetnem kéne - mint ahogy a tények alapján nem is kellett volna. Pár adminisztratív lépéssel elintézhető volt, hogy a jövőben ne is kelljen perkálnom. Megjegyeztem az ügyintézőnek, hogy talán előre kellett volna lekérni egy listát az adóalanyokról, nem pedig két évet utólag a nyakamba varrni. Meghökkenve, sőt némi felháborodással a hangjában közölte, hogy ilyen lista nem létezik, nem tudnak ilyet kreálni.

Hogy ez miért példa a jogok védelmére?

Én úgy vélem, hogy a közintézmények feladata a köz ügyeinek intézése, a lehető legmagasabb színvonalon. Értsd, az emberekért vannak. Egy ilyen lista és az értesítés alapvető volna. Ezt szóvá tettem, megírom, hangoztatom. A hölgyike megdöbbenése viszont arra enged következtetni, hogy ezzel szinte egyedül vagyok. Pedig ezen másképp nem lehet változtatni, mint, ha mindenki elmondja a véleményét, durvább esetben bíróságon támad meg egy hasonló döntést. ( Persze ehhez cirkusz helyett bíróságok is kellenek, de ez más tészta. )

Adekvát ellenválaszválasz lehet erre a példára, hogy ez olyan apróság, ami már nem is számít. Hogy ettől nem változik semmi. Hogy egy ilyen, ügyintézővel folytatott beszélgetés semmilyen ráhatással nem bír az érdemi történésekre.

Szerintem nem így van. Eltekintve mindenféle jogtól, elvont fogalomtól, a demokrácia az öntudattal kezdődhet el. ( Igen, nálunk még nem kezdőtött el! ) Annál az apró lépésnél, amikor az ember kifordul a boltból, vagy kéri a panaszkönyvet, mert az eladó arcátlanul, vagy udvariatlanul viselkedik vele. Ez az öntudat nem az üresen hepciáskodó magyarkodás. Nem a „nép” nagyszerűségével való kérkedés. Az ugyanis nem más, mint egy erős közösség keresése, aminek tagjaként a gyenge egyén mégiscsak valakinek érezheti magát. Ez az öntudat éppen az egyénről szól. Arról a nagyon kézzelfogható érzetről, hogy „velem nem lehet bármit megtenni”. Öntudat, vagy önérzet, ahogy tetszik. Amig a többség elfogadja, hogy a hatalommal nem érdemes, nem lehet packázni - legyen szó egy portásról, vagy akár a legnagyobb állami hivatalról -, addig ez a hatalom rá fog telepedni a mindennapokra, ki fogyja szipolyozni az átlagembert.

A demokrácia kérem szépen négyszer háromszázhatvanöt napra szól! Tenni KELL érte!

Az alkotmánnyal nem találkozunk a mindennapokban. A bíróságok függetlensége szintén nagyon elvont fogalom. A sajtószabadság valamiféle távoli ködös betegség, ami csak a hanyatló nyugatot fertőzheti meg, de szerencsére nálunk van rá orvosság. A jogokat nem lehet megenni, nem melegítenek télen, tehát tulajdonképp nem igazán fontosak.

Rágugliztam (jájj) a következőre: „funkcionális analfabéta magyarország”. Megdöbbentő! Ennek alapján a népesség negyede-ötöde a legelemibb absztrakcióra sem képes - nem tud értelmezni egy szöveget, gondjai vannak az összeadással. Ezek az emberek felnőtt fejjel egy nyolc évestől elvárható teljesítményt sem nyújtanak. Már csak a saját becslésem, de ez alapján az emberek 70-85%-a (tehát jobbára végzettségtől függetlenül bárki belecsúszhat) képtelen egy, azaz egy logikai lépésnél többet megtenni. Vagyis alkalmatlan - akár csak egyszerű - összefüggések átlátására, elvont, vagy hosszútávú gondolkodásra. ( Felteszem, ez másutt is probláma, nem csak nálunk. )

Ez pedig a modern demokráciákban rejlő óriási csapda. „Szolgáknak király kell, birkáknak pásztor.” /Junkies: Állj mellém/ Vagyis olyan emberek döntenek az őket vezetők személyéről, akik a saját sorsuk alakulásának érdemi befolyásolására sem alkalmasak - lévén eszköztelenek. Elvi síkon pedig nem zárhatóak ki az őket érintő döntésekből - én is ragaszkodom az állításhoz: az embereknek joga van hülyének lenni, senki nem mondhatja meg a másiknak, hogy az illető számára mi a jó.

Ebből egyfajta ördögi kör bontakozik ki. Vagy átvágjuk az embereket, és irányítjuk őket, vagy megpróbálunk eszközöket adni a kezükbe, hogy kvázi irányítsák saját magukat. Melyik a könnyebben kivitelezhető? Melyik fog bekövetkezni? És egyáltalán kinek van joga erről dönteni?

Ezek után a címről.

Miért is átbaszás, ami most folyik?

Az én válaszom, hogy a rendszerváltás anno lehetőséget adott az embereknek, ám - utalva az előbbiekre - eszközöket nem.

Adok egy hajót, hogy átszelhesd az óceánt, de térképet, iránytűt nem, és a csillagokról egy szót se szólok. Te eljutnál Indiába? Még Cristóbal Colón is mellélőtt, pedig neki aztán megálltak a tojásai a táljukon.

Ültess egy csimpánzt a dns szekvencer elé, attól még meg fog dobálni kakival.

Esetünkben a választáson paralamentbe kerülés esélyével bíró pártok - és elnézést, de az LMP-t most nem elemzem külön, mert nem hiszem, hogy érdemi tényezőként megjelenhetnek ( bár ezért a kihagyásért talán hálásakk is lesznek majd ) - mind irányítást ígérnek. Kivétel nélkül az állam problémamegoldó erejét hirdetik.

A demokráciához - amely nem a megoldás, hanem az azt megalapozó kezdet - való viszonyulásukból kiindulva én a következőket látom:

A Jobbik nyíltan demokrácia ellenes - nem is értem, miért indulnak a választáson. Ugyanakkor két területen nagyon erős. Kimond olyan dolgokat ( cigányközösségekkel való együttélés problémái, „kizsákmányolás”, stb. ) amit mások nem mernek témává tenni, és ért a manipulációhoz. (BárcskNe)Vona kiskutyás képe „cuki kampányként” vonult be a közbeszédbe. Én melléteszem a gárdaavatót, vagy a (ki)kacagányos parlamenti megjelenést, és mit látok? Napóleon vadászkutyáit, amiket Hógolyóra uszíthat. Szeretném remélni, hogy ezzel összeesküvéselméletet gyártok, és nem pusztán megteszem a 30-15 százalékos második logikai lépést.

A Fidesz nyíltan „hatalmat a hatalomért” szemléletű - ami nagyjában a demokrácia teljes elutasítása. Az uszítás ( békaséta, 2006, Fletó, stb. ) sem áll távol tőlük, de az ő igazi eszközük az egyszerű üzenet. Legyen szó bármilyen összetett problémáról, mindig sikerül egyszavas választ adniuk. Nálam ez „baltával az agytumor ellen”, de valószínűleg Józsi vagyok a Bélák közt. „Gondolkodjunk!”, kanálból szürcs, felespohár kopp: csökkent a villanyszámla, akkor ez jó, legfeljebb arrébbtoljuk a kocsmát! Persze egy muzsiknak a cár atyuska seggéből süt még a Csalóka napfény is, nem pedig arról van szó, hogy az emberek által megtermelt javakat az állam pusztán újraosztja. Hát öleljen meg téged a Medve! :)

Végül az Összefogás/Kormányváltók (???) nyíltan „hol a pöcsöm” taktikát folytatnak. Beszélnek a demokráciáról, ágálnak a demokráciáért, de, ha néhányan értik is a lényegét, jól titkolják. Talán közvetlenül nem rombolták azt, de hagyták elrohadni, és végeredményben ugyanúgy megoldást ígérnek az embereknek, nem pedig eszközt a megoldáshoz. Éhes manusz + hal, vagy horgászbot - óriási különbség.

Vagyis voltaképp mindenki egy - a széthullás, a katasztrófa felé - vezető úton halad, ki gyorsabban, ki lassabban, ki agresszívabban, ki szelídebben terelve a birkanyájat.

Én ugyan leadom a voksom a Kormányváltókra, de csak hogy időt nyerjek. Időt a népemnek a felébredésre. Időt, hogy megtaláljuk önmagunkat, hogy képessé váljunk befolyásolni a sorsunkat.

Hát ezért átbaszás az egész. Mindegy, hogy április 6.-án kit választunk. Mindegy, hogy a szart hányással, gennyel, vagy takonnyal főzzük fel, az attól még szar marad. Abból pedig nem lehet várat építeni, legfeljebb egy cipőben evezhetünk nyakig elmerülve - csak hogy a képzavarnak is megadjuk, ami a „kampányfinisben” neki jár. Ráadásul az emésztésből visszamaradó salak még csak nem is robbanóanyag.

 A fűszerek adottak, ezzel per pillanat nem tudunk mit kezdeni. Lehet szeretni, hinni benne, utálni, vagy a konyhaművészet elárulásaként értelmezni - a lényegen ez nem változtat.

Az alapanyag viszont mi vagyunk. A birka legalább béget, ha nyírják, a malac visít, mikor vágják - a szar viszont csak ül a gazban, míg valaki bele nem tapos.

Hogy ez sértő és túlzó? Igen. Igen az. De mit tehet a bolond, ha körülötte a normális emberek a fülükre tapasztják a kezüket, a szemüket pedig cipőfűzőik ezredik felülvizsgálata foglalja le? Kiabál és ugrál - ennyi.

És, hogy mikor lesz a választás, ha 6.-a az átbaszás?

Most, tizenkét éve és a következő percben. És holnap, és jövő héten, és a Nirvánáig folyamatosan - nem mintha el szeretnék jutni oda, baromi unalmasnak hangzik :)

Népünk az egyének összessége. A nép pedig akkor fog először választani, mikor az egyén saját magát illetően már választott!

Címkék: politika demokrácia 2014 Választások Gondolatébresztő

Hogyan zsidózzunk ma?

2014.03.11. 22:57 | LustaBéka | Szólj hozzá!

Elsősorban legyen szabad tisztáznom, ebben a bejegyzésemben szerepelni fognak - sértő szándék nélkül - a "zsidó", "cigány", "néger" szavak. Ennek elsődleges jelentőséget tulajdonítok, függetlenül a politikai korrektségtől. Véleményem szerint a szavak tiltása csak nehezíti az érdemi vita kialakulását és a megértést.

A szavak jelentéséről, illetve használatuk módjáról viszont már érdemes lehet beszélnünk.

Blogom alapvetését követve most a "zsidó" szó jelentését veszem górcső alá, kitekintve ezen keresztül más témákra is.

Mit is jelent zsidónak lenni? Én magam nem tartom annak, és feltételezem más sem sorola engem ebbe a "kategóriába" - a kategória persze nem megfelelő szó, de egyelőre nem szeretnék konkrétabban fogalmazni. Ebből következően kívülállóként vizsgálom a kérdést. Tapasztalataim olvasmányaimra, beszélgetésekre és azokra az barátságokra alapítom, amiket az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziumában diákként kötöttem.

Zsidónak lenni annyi, mint egy vallást követni? Bizonyos értelemben kétségtelenül. Ennél azonban jóval többet is és kevesebbet is. Hiszen hány zsidó ember tartja például a kipa vagy a pajesz kötelmeit? Nem is beszélve a cicitről. Vagy hányan adnak ajándékot Karácsonykor a gyermekeiknek? Böjt, külön hűtő a tejnek-húsnak? Sorolhatnám.

Zsidónak lenni, annyi, mint kereskedni, vagy pénzt kuporgatni? Nem hinném. Földművesek, orvosok, építészek talán nem akadnak a zsidók közt?

Kampós orr kell hozzá, allergia, fordítva olvasott könyvek és masszív torokhang torlódások? Ezen szabad legyen nevetnem: hehehe.

Akkor végeredményben miről is beszélünk? Talán a legtalálóbb kifejezés az öntudat. Ami a zsidóságból egy kívülálló számára legnyilvánvalóbban látszik, az a közösség összetartó ereje. Egy zsidó ember számíthat rá, hogy akárhova vetődik, talál olyanokat, akik maguk közül valónak tartják. A világban sok magyar él, de vajon számíthatnék-e a támogatásukra, csak azért, mert én is magyar vagyok? Feltételezem bizonyos mértékben igen, ám a zsidóknál ez valahogy jobban működik. És pont ebben látom bizonyos problémák eredőjét - de ennek kifejtéséhez vissza kell ugranom a történelemben.

--Kiegészítés-- A magyar - zsidó fogalmak nem egymást kizáró fogalmak, lásd később. --Kiegészítés vége--


Az Egyiptomból történt kivonulás - realisztikusabban szemlélve: eszeveszett menekülés - az általam ismert első széles körben dokumentált zsidóüldözés. Ha abból indulunk ki, hogyan tekinthettek az egyiptomiak a zsidókra - a rabszolgáikra -, akkor valahol érthető a reakciójuk. Én sem örülnék neki, ha a porszívóm, vagy a számítógépem egyszercsak elindulna Ugyocsába, mondván, hogy elege van belőlem. ( A kerékpárom mondjuk meg is tette, de gyanítom, hogy nem saját jószántából. ) Szerencsére emberekre ma már egyre kevesebb helyen tekintenek - legalább is nyíltan - tárgyként. Hála a tetszőleges választott isten(ek)nek adott a lehetőség, hogy ne az egyiptomiak szemléletmódját tegyük magunkévá.

--Kiegészítés-- Akit ez a megfogalmazás is sért, az a továbbiakban indokot talál rá, miért hagytam így. --Kiegészítés vége--

Ugyanakkor mit jelenthetett a zsidóknak ez a kivonulás? Egy rakás műveletlen, toprongyos szerencsétlen téblábolását a sivatagban, akiket nem lehetett pár napra sem magukra hagyni anélkül, hogy elkezdenének borjakat imádni? Gyanítom inkább úgy gondolnak vissza rá, mint hatalmas tettre - hasonlóan a magyarok honfoglalásához. Arra sem úgy emlékszünk, mint írástudatlan barbárok dúlására, akik számára a legszofisztikáltabb kulináris élményt a kumisz fogyasztása jelentette.

Mindegy is, hagyjuk meg a népeknek a hősi múltra emlékezés kiváltságát. Az üldözés ténye viszont fontos. Az üldözés és a kitaszítottság erőssé kovácsolhat - megkockáztatom kovácsol - egy közösséget, ugyanakkor zárttá is teszi.

Nyilván számos kutatás és vélemény kapcsolódik Dávid király személyéhez, de bejegyzésemben annyit talán kijelenthetek, hogy létrehozott egy zsidó államot. Hogy mi alkotja annak a Földközi-tenger sarkában meghúzódó területnek a szakrális vonzerejét, ez számomra rejtély. Az arabok, a zsidók és a keresztények mind sajátjukénak érzik, és évezredek óta marakodnak rajta.

A másik fontos tény, hogy a hit értelmében a messiás Dávid leszármazottai közül kerül majd ki.

Márián és Józsefen keresztül Jészus leszármazását a keresztények vissza is vezetik Dávidig.

Jézus pedig létrehozott egy új vallást. Egy olyan vallást, ami képes volt alig háromszáz év alatt oly mértékben elterjedni a Római birodalomban, hogy végül államvallássá avanzsált.

Kénytelen vagyok egy röpke valláselméleti kitérőt megejteni, ha érthetővé akarom tenni későbbi szempontjaimat:

Meggyőződéses ateistának vallom magam. Ez viszont számomra nem egyenleő a hitetlenséggel. A hitetlenséget úgy értelmezem, hogy valaki nem hisz semmiben, tehát mindent tud, mindent meg tud magyarázni - ez pedig földi életünk tér- és időbeli kerjedését alapul véve ambivalens fogalom, egy véges lény egyszerűen nem tudhat mindent egy végtelen, vagy akár kvázi végtelen világról. Ilyen tudás kizárja az axiómák (alapvetések) létezését, és óhatatlanul körkörös magyarázatokhoz vezet, tehát a fogalom egyben önmaga cáfolata is.

Az ateizmus jelentése istentagadás - nem hiszek a világot mozgató erők megszemélyesíthetőségében. Véleményem szerint a mindenható isten fogalma képzavar. Egy mindenható isten léte túlmutat időn és téren. Egy ilyen lény számára a múlt-jelen-jövő hármasa, az itt-ott fogalma egyetlen kiterjedés nélküli pontba sűrűsödne. Egy ilyen istenhez fohászkodni felesleges, hiszen a számunka jövőben bekövetkező dolgokat már megtette ( meg fogja tenni, megteszi ) az idő létrejöttével együtt. Ezt csak úgy lehetne feloldani, ha elfogadjuk végtelen számú párhuzamos univerzum létezését, ezzel megengedve, hogy minden lehetséges történés bekövetkezik valamelyikben, és reménykedünk benne, hogy a megfelelőbe pottyantunk bele. Sokan már a lottó ötöst is túl valószínűtlennek tartják, mit kezdenének egy ilyen világképpel? Eleve az idő kezdete értelmezhetetlen számomra, ahogy a végítélet is. Idő nélkül hogyan definiálhatjuk a létezést másként mint mozdulatlanságot? Ez a legelrettentőbb tökéletesség, amit el tudok képzelni.

Ebbe a homályos fejtegetésbe azért keveredtem bele, hogy láthatóvá tegyem, miért az egyházak és a rájuk épülő társadalmak földhözragadt, emberi oldalat vizsgálom. Emberek hitéről, vallásáról ítélkezni nem a hatásköröm.

Jézushoz és a kereszténységhez sokféleképpen lehet viszonyulni. Számomra a széles körben bevett álláspontnál szimpatikusabb volna, ha egy olyan - akár kétes származású - emberről beszélnénk, aki fantasztikus reform tanokat hirdetett, és mindenen túl hitt is ezekben a tanokban. Személye isteni voltának kidomborítása, tanainak dogmatikus, egyoldalú magyarásáza - értem itt például, hogy mi került bele a Bibliába - alkalmassá tette rá az egyházakat, hogy hatalmi célokat valósítsanak meg. Mária Magdolna személyének degradálása, vagy a szeplőtlen fogantatás kiemelése például nagyban hozzájárult a nők - korabeli fogalmazással élve asszonyi állatok - elnyomásához. De a keresztség megkövetelése, vagy a gyónás és feloldozás privilégiuma hasonló témák.

Mindez azért fontos, mert Oroszországtól Európa nyugati végéig a Bizánci és Római Katolikus egyházak meghatározó szerepet játszottak a társadalmak kialakításában. Ezek az egyházak pedig - azt hiszem kijelenthetem - nem fogadták be a zsidóságot, elutasították ezt a vallást, és ezzel a benne hívő embereket is.

Ennek következtében az emberek - úgy nagy általánosságban - nem ismerték meg a zsidóság életvitelét, szokásaikat. Az ismeretlen dolgoktól való félelem pedig az emberi természet veljárója. "Biboldó átok", véráldozatok, babonák. Ezek észrevétlenül beépültek a hétköznapi hiedelmekbe, aminek folyományaként a zsidó közösségek még zártabbá váltak.

 A középkor végére tehát a zsidóság jószerível a többségi társadalmon kívülre került Európában. A túlélésüket így két dologra alapozhatták:

1: Saját közösségük támogatására, egymás segítésére

2: Megszerzett tudásra és hatalomra

(Természetesen a helyzet - mint általában - itt sem fekete, vagy fehér: a falvakban és akár nagyobb közösségekben élhettek a zsidók békében és egyetértésben más vallások követőivel, de én most a problémák gyökerét keresem.)

Egy zsidó nem számíthatott a bíróság előtt egyenlő elbánásra, leginkább tanuként sem fogadták el. Orvosnak, ügyvédnek nem állhatott. Az egyetlen terület, ahol egy zsidó hatalomra tehetett szert a pénz világa volt.

Ezt azért tartom nagyon fontosnak, mert egy következő előítéletet alapozott meg.

Akinek pénze van, annak irígyei is lesznek. Így volt ez régen, és máig így van. A bankár, vagy uzsorás kvázi szitokszónak számít. Megjegyzem a kurva, vagy a rabszolgakereskedő is. Mégis a világ nem tud meglenni egyik nélkül sem. Nagyon felvilágosult látásmód kell hozzá, hogy valaki ne érezze tisztátalanabbnak az 'eladót' a 'vevőnél'. Lehet prüszkölni, de a kínai, indiai, délamerikai munkaerő felhasználása a fejlett társadalmak részéről tulajdonképpen rabszolgakereskedelem - még akkor is, ha csak a munkát veszik meg, magát a rabszolgatartást pedig földrajzilag távol tartják maguktól (és itt eltekintettem például a mexikói vendégmunkásoktól).

Amikor egy zsidó királyoknak, nagyuraknak hitelezett, akkor hatalmas ellenségeket is szerzett. Amikor közembereknek, akkor a szomszédjában ücsörgőket. Ez tehát egy konkrétabb szintje az elutasítottságnak, és az előítéletek természetéhez híven érinti a teljes közösséget.

Nagy ugrással a huszadik század elejére térnék át. Úgy vélem addigra elindult egyfajta enyhülés, fejlődés ebben a kérdéskörben. A zsidók művésszé, orvossá, ügyvéddé válhattak, gyárakat alapíthattak. A - tényleges - vallászszabadság megjelenése, illetve a felvilágosodás tompították az előítéleteket.

Ez persze szépen hangzik, de ott a Második Világháború. Minden látszólagos enyhülés ellenére túlságosan mélyen gyökerezett a logikátlan gyűlölet.

A konkrét eseményeket nem sorolnám fel, elég irodalmat találhat róla bárki, illetve - elvileg - tanítják az oskolában. Jobban örülnék, ha az emberek megismerkednének olyan művekkel is, amik nyáladzás nélkül képesek a hideg tényeken túl az érzelmeket tolmácsolni.

(Jób lázadása, Schindler listája, A zongorista, Mesterségem a halál, Hegedűs a háztetőn, Az ötödik pecsét - ez inkább a terror természete -, Sorstalanság, Két félidő a pokolban - megint inkább az őrület megjelenítése-, Amerikai história X, és a többi.)

 Azért fárasztottam a kedves olvasót ilyen nagyívű áttekintéssel, hogy világossá tegyem: itt nem kérdésről, vagy problémáról van szó, hanem az emberiséggel egyidős állati vonásról, aminek teljes levetkőzése messze túlnyúlik ami életünkön, ha egyáltalán lehetséges.

Miért használom az állati vonás kifejezést? Mert a másság üldözése és kitaszítása ugyanolyan öröklött - evolúciót elvetők kedvéért belénk oltott - tulajdonság, mint az élelem megszerzésére, vagy a szaporodásra irányuló törekvés. Mi történik egy sánta vagy fekete tyúkkal a baromfiudvaron? Úgy van véres masszaként végzi.

Az igazi kérdés, hogy mit kezdünk vele mi, akiknek lehetőségünk van gondolatokkal kordában tartani és MEGVÁLTOZTATNI a környezetünk által belénk oltott érzületeket.

Kim Jong-un egy borzalmas kis kínai. Annak ellenére, hogy nyugati egyetemken tanult, sorra végezteti ki a rokonait, szeretőit. Válogatott kínzásokkal él, katonai rémálomban sanyargat egy teljes népet.

Na ez nagyjából igaz, eltekintve egy apró részlettől. Kicsi citrom, a szeme se áll jól, meg arrafelé is lakik, csak éppen nem kínai. Ez az apró részlet pedig maga a lényeg.

A ház, amiben lakom egy izraeli beruházó - nem tudok jobb szót - kibaszása az összes ittlélővel. Nincs kétségem afelől, páran nagyot szakítottak azon, hogy szépen leléptek a befejezés előtt, és az eladatlan lakások összes költésgét meghagyták a beköltözötteknek. Hogyan képzeljem el ezeket e megfoghatatlan alakokat? Képzeljem rájuk a barátaim arcát? Vagy egy doktornőét, akire a játszótéri évek óta számíthatok, aki gyermekek ezreit gyógyította? Sajnálom, ezt a kérdést nem tudom másként feltenni, és képtelen lennék igennel felelni rá.

Az embereket akik 'kiraboltak' el tudom ítélni, de a tettiékért, nem a származásuk mián. És elítélem a magyar társadalmat is, de mielőtt erre rátérnék, elő kell hoznom még egy példát.

Fifi Néni halála kapcsán Ungvári Tamás pár mondata ragadott meg. Gyarmati Fanni kétszer kísérte ki a Szentendrei hévhez Radnótit. Másodszor úgy kellett elbúcsúznia tőle, hogy szinte biztos lehetett benne, többé nem látják egymást.

Én Békáson lakom. Négy perc a hévtől. Olvashattam bármit, láthattam filmeket, de ez a két mondat teremtett személyes kapcsolatot mindazzal, amiről azt hittem nagyjából értem. A piros ruhás kislány semmi, vesszövel csapkodni a mérföldkövet gyenge utalás. Erre nincs elég plasztikus kép. Lezárt szemekkel látni egy lépcsőt az aluljáróban. Felmászni rajta. Vánszrogni az unalomig ismert házak közt egy lakásba, aminek minden négyzetcentiméternyi felülete mozdulatokkal, hangokkal, érintésekkel átitatott. És tudni, hogy a hév elment.

Azt mondják a képzelet szárnyán lehet a leggyorsabban utazni, de én ezen a négy perces képzeletbeli úton képtelen voltam végigmenni.

Ha valaki esetleg szeretné megízlelni a beleérzést, mint olyat, javaslom sétáljon ki a Parlament elé a Dunapartra. Bele fog botlani néhány pár bronz(?) cipőbe. Garantáltan lesz a húga, vagy az apja méretében is...

De mi is a bajom a magyar társadalommal? Hát az, hogy nálunk ezt simán meg lehet játszani - mármint a ház-nem-befejezős-lelépős témát. És nem a mi példánk az egyetlen. A felszámoló azt csinál a házzal, amit akar, mert többségi tulajdont szerzett, miközben egy fillért sem penget. És ez most történik, fordulni pedig nincs kihez, mert olyan jogrendszerünk és jogalkalmazó szerveink vannak, amilyenek.

 Mit mutat ez? Szerintem a szolidalitás teljes hiányát. Birkacsorda. És ugye, ha az Úr nem akarná, hogy megnyírjuk őket, nem csinált volna belőluk birkát.

Említettem a zsidók - magyarok típusú mondatok helytelenségét. Ebben benne van az egyik oldal - másik oldal megközelítés. Nem tartható álláspont. Egy magyar lehet zsidó, és fordítva. Nem létezik tehát zsidók és magyarok együttélése, emberek együttéléséről lehet beszélni. Ennek pedig alapköve mások meglátása, a megismerésre való törekvés. Ez hiányzik jelenleg a magyar társadalomból.

Dougles Adams viccesen tudta megfogalmazni: a VMP (Valaki Más Problémája) meghajtó sokkal olcsóbb és hatékonyabb, mint a láthatatlansági eszköz. Az ember agya automatikusan kiszűr mindent, ami nem az ő problémája, akár egy hegyet is el lehet így rejteni, akkor sem veszi majd észre, ha rajta áll.

Teljesen felesleges egy náci filozófiát vallónak magyarázni az emberek egyenlőségéről, vagy tremblinkai képekkel bombázni. Ha valaki nem akar látni valamit, nem is fogja. Ugyanez él az alaptörvényre. Ha valaki feltétlen híve a mostani hatalomgyakorlásnak, akkor én nem tudok - érdemben - vitatkozni vele, mert érzelmeket próbál átültetni rám, nem pedig érvekkel meggyőzni.

Hoppácska! (Hopi kutya az elfogadás jegyében.)

Ez lényegében azt jelenti, hogy ma a magyar társadalom zárt, elszigetelt altársadalmak és közösségek egymásmellé kényszerítettsége.

Hogyan lehetne az embereket nyitotságra ösztönözni? Hogyan lehet olyan gondolkodásra sarkallni, ami nem zárkózik el mások igazának esetleges elfogadásáról? Tovább megyek, a párhuzamosan létező igazságok létét hogyan lehet elfogadható eshetősséggé varázsolni? Ha ezt valaki megfejti nekem, az visszaadja az emberiségbe vetett hitemet! ( Kérlek, kérlek, kérlek! :D )

Idekötve Fifi Néni példáját, úgy vélem, nemhogy zsidó - nem zsidó kérdésekről, saját magunkról sem vitatkozhatunk amig képtelenek vagyunk megérteni, hogy a másik is ember. Ehhez pedig bele kell lépnünk - vagy legalább megpróbálnunk - mások csizmájába, elképzelnünk, mit éreznénk a másik helyében. Nekem például furcsa a kommonizmus vad és elkeseredett gyűlölete, hisz hol van mára kommonizmus Magyarországon? De az én családomtól nem vettek el földeket, erdőket, egzisztenciát, nem jött senkiért fekete autó. Meg kellett értenem, miért szitokszó a kommunista. Számomra ugyanis nyilvánvaló, hogy a közéletben gyakorlatilag nem szerepelnek kommunisták, legfeljebb olyanok, akikre rámondják. De meglátni azt, miért elég valakinek egy ilyen bemondás az elutasításhoz, nagyon nehéz volt.

De tegyük fel, hogy valamiféle nyitottság adott. Hogyan élhetünk együtt feszültségek nélkül? Valahogy csoportosítanom kell, így most nézzük a zsidó - nem zsidó felosztást!

Előre veszem a zsidókat, mert részükről nem tapasztaltam eddig agressziót, úgyhogy könnyebben "oszthatom nekik az eszet".

Még a gimnáziumban egy kedves barátommal beszélgettem a zsidó vallásról, mint olyanról. Nagyon meglepett, amikor kiderült, hogy hiába térnék be, soha nem válnék kvázi született zsidóvá. Ez persze további megkülönböztetést nem jelentene - olvasom most a neten. Mégis ezen keresztül javasolnám a vallás úgymond modernizálását. Mivel ebben van a legkevesebb jogom megszólalni, itt abba is hagyom.

A következő az érdekérvényesítés kérdése. A cigányság ugyanúgy egyfajta öntudat, mint a zsidóság. Szerintem a zsidó szervezeteknek érdemes lenne más népcsoportok érdekeiért is ugyanúgy felszólalniuk, mint saját magukért. A második világháborúban példának okáért a cigányokat is faji alapon irtották, mégis nagyon ritkán hallani, hogy bárki is beszélne az ő halottaikról. Szervezetlenek, nagy részük szegénységben, így tudatlanságban él. Hiszek benne, hogy jó érzésű embereknek erőt és elszánást adna kiállni úgy zsidókért, cigányokért és bárkiért, ha ez a fajta egymást elismerő és támogató magatartás markánsan megjelenne a közösségekben.

A baptisták ételt osztanak, a zsidók csinálhatnának játszóházakat, zeneiskolákat, színházakat, stb. Ilyen helyeken erőszakos térítési szándék nélkül megismertethető lenne egy gazdag és szerteágazó kultúra.

Még egy apróság! A zsidóknak nagyon kell figyelniük, hogy ne diszkrimináljanak. Mit értek ez alatt? Ha mondjuk egy állást azért kap meg valaki, mert zsidó (ez még akkor is fel fog merülni, ha nem igaz), akkor a kétségbeesett emberek hajlamosak leborotválni a hajukat, és fehér cipőfűzőt kötni a bakancsba. Sajnos a protekció, a hűbérúri hozzáállás ma általános Magyarországon, de az emberek ostobák, és arra nem ugranak - azt valahogy az anyatejjel szívják magukba, egy zsidótól viszont sértésnek veszik. A félreértések elkerülése végett: Egy zsidó ne azért ne diszkrimináljon, mert attól valaki feldühödik, hanem mert a diszkrimináció rossz dolog :)

Legvégül a türelem. Ez talán a legnehezebb. A gyűlölettel szemben nem, de a tudatlansággal, nem belegondolással szemben óriási türelemre van szükség. Ezt részletezendő már át is térek a nem zsidók hozzáállására.

A MAZSIHISZ-nak leírni egy levélben, hogy "Húsvét után térjünk vissza a kérdésre" vaskos taplóság, jár érte a szalonnás orbit. Mondjuk "Üljük meg a Húsvétot és a Pészah-ot, utána térjünk vissza rá" kicsit másképp hangozna. Egyszerűen megadná a tiszteletet, még úgy is, hogy a Húsvét került előre.

A kivonulás realisztikus szemlélete bekezdésem megint csak türelmet kér. Azért hagytam bent, mert szerintem ennyinek bele kell férnie - létezhet egy ilyen megközelítés is, megengedve, hogy ezzel práhuzamosan egy nép öntudatra ébredését is magában hordozza.

Viszont fent említett barátom megkapta az anyakönyvi hivatalban, hogy "Ugye tudja, hogy csak egyetlen vallás tartja vasárnap az esküvőt?". Na ez már nem simán a tisztelet hiánya. Megengedem, az illető hivatalnok bele se gondolt, hogy épp masszívan zsidózik. De pont ez a baj. Muszáj gondolkodnunk, mielőtt beszélünk! Emberek családtagjai vesztek el közeli történelmünk viharaiban, nem lehet összevissza hablatyolni.

Szolidaritás! A NEM (Neonáci Ellenes Mozgalom) tüntetése épp azért volt felemelő, mert nem számított, valaki zsidó-e. Aki nem akarta látni, hogy embereket - esetleg a barátait - fegyverrel kísérnek végig az utcán, az ott volt.

De úgy látszik kevés volt. Úgy látszik több megmozdulás kell! A meggyőzhetetleneket agresszorokat csendes eőrvel kell visszatartani. A reményvesztetteknek fényt kell mutatni, hogy ne hibást, vagy ellenséget keressenek, hanem felemeljék a seggüket, és csináljanak valami hasznosat. Adjunk sikerélményt, törődést a magányosoknak, elesetteknek, kirekesztettnek - mert a nyomor és a harag kirekeszt bárkit. És tanítsunk! Mondjuk el, mi történt az elmúlt században, és az előőt! Mondjuk el a jót és rosszat egyaránt - az iskolákban, a médiában, mindenhol.

Persze amilyen állapotban ez a társadalom jelenleg leledzik, akár azt is írhattam volna, hogy faljunk be három mázsa babot, majd egy rózsaszín finggal fordítsuk vissza a passzát szelet - esküdj, itt még a pirézek is galibátorok! (Bocs, be kell vennem az újszótlanító tablettámat. :) )

Nos akkor hogyan is zsidózzunk ma?

Hogyan négerezünk? Ha azt mondjuk néger, az itt annyit jelent, hogy fekete a bőre, nem többet. Ebben az országban nincs hagyománya az afrikaiak hátrányos megkülönböztetésének. Lehet ez a normális?

Ha átgondolom, amit írtam, akkor arra jutok, hogy akinek egy nép, vagy egy közösség, esetleg egy ideológia az ellensége, annak leginkább saját magával problémája, a saját komplexusait kell legyőznie. Ez nehéz és hosszú folyamat, pláne, ha sokan vannak, akik nem igazán értik, mi is okozza a nyomorukat.

Az oda-vissza elv alapján elsőre javaslom a tüneti kezelést. Zsidózzunk úgy, ahogy Magyarországon négerezünk! Ahogy a balogsutát ki tudtuk nőni, talán azt is sikerül. Jelentsen a zsidó, a cigány annyit, amennyi, nem pedig jót, vagy rosszat, és esetleg végre megláthatjuk magunk körül az embereket!

Címkék: politika zsidó rasszizmus néger cigyány Közéleti Gondolatébresztő

Talpra Magyar! Akkor is, ha a világ fejre állt?

2014.01.27. 04:08 | LustaBéka | Szólj hozzá!

Legutóbbi bejegyzésem (http://ujbeszel89.blog.hu/2014/01/09/talpra_magyar_var_az_urna) volt az első, amely ténylegesen vitát is szült itt a blogon.

Ez egyfelől jó, másfelől rávilágított egy hibára, amit elkövettem a cikk írása közben. Nem vettem ugyanis figyelembe, hogy a szavazati jogok kezelésébe óhatatlanul beépülnek feldolgozatlan történelmi kérdések is. Ez jól látszik a kommenteken - tehát köszönet érte, hogy rávilágítottatok.

Most azt próbálom megvizsgálni, mi is okozhatja ezt az érezhetően feszült hangulatot a nemzeti kérdéskörben, ami összemosódik számos egyéb témával, lehetetlenné téve a higgadt, logikus vitát. Ehhez felidéztem és pontosítottam csekélyke történelmi ismereteimet. Szándékosan nem végeztem további kutatásokat, mert arra vagyok kíváncsi, mi mozgat egy átlagos műveltségű embert, tehát az átlagot.

Kérdéses, hogy lehet-e népek lelkületéről, öntudatáról általánosságban beszélni, mégis ezt találtam a legjobb megközelítésnek, elfogadva, hogy soha nincs teljes egyetértés egy nemzet egészén belül.

Legelőször két meghatározó királyunkat emelném ki.

Szent István (Vajk, Géza fia, Árpád ház) megvalósította Géza elképzeléseit a magyarok Európába való beilleszkedésével kapcsolatban. Külföldi szövetségeket kötött, koronát szerzett a Pápától. Nem tudhatjuk biztosan, mi történt volna, ha a magyarok megmaradnak addigi vallásuknál és szokásaiknál. Az, hogy Magyarország századokon át fenn tudott maradni, és stabil államként működött, őt, illetve Gézát igazolja.

Ugyanakkor ezért kegyetlen árat fizetett. Kiirtotta a változások ellenzőit, a vallást és kultúrát pedig beolvasztotta a kereszténységbe - ami meglehetősen idegen volt ettől az akkor kvázi nomád néptől. Szélsőségesen fogalmazva tehát az identitásunk számottevő részével fizettünk a fennmaradásért.

Hunyadi Mátyás szintén Európa felé igyekezte mozdítani az országot. Őt is egy történelmi szükségszerűség mozgatta, konkrétan a török fenyegetettség. Európa erőit egyesítve szerette volna megállítani a török hódítást. Istvánhoz hasonlóan kőkemény eszközökkel élt. Rommá adóztatta a parasztokat és a nemességet egyaránt - talán innét ered igazságosságának legendája.

Mindkettejüknél ugyanaz a durva, erőszakos nemzetegyesítés figyelhető meg. Bár Mátyás nem tudta ezt olyan stabillá tenni, hogy halála után is fennmaradjon, azt el kell ismernünk, hogy mindketten rendkívül hatékonyak és sikeresek voltak. És mindketten borzalmas ellenállást váltottak ki.

Kérdés: Vajon ekkora célokat át lehet ültetni a köztudatba érveléssel? Képesek a magyarok saját jószántukból egységet alkotni egy cél érdekében? ( Valami ellen sokkal könnyebben: '48, '56 )

Buda elfoglalásával (1541) az ország három részre szakadt. A "Török áfium ellen való orvosság" ellenére ezt követően a Habsburg birodalom részévé váltunk, és ez Trianonig (1920) így is maradt. Ez 380 év. Így leírva mellbevágó!

Ha már beszélünk nemzeti öntudatról, akkor ennek fényében teljesen érthetőek az akkori revizionista törekvések - bár a területalapú hozzáállást így sem tartom indokoltnak. Ezek a századok és a trianoni diktátum borzalmas és nehezen gyógyuló sebet ütöttek volna minden nép lelkületén. Látnivaló, hogy milyen erős szerepet játszott ez abban, hogy a németekkel szövetkeztünk a második világháborúban. Feltételezem, bárkit hajlandóak lettünk volna választani, ha ígéretet tesz az elvesztett területek visszacsatolására.

Hangsúlyoznám, hogy sajnos nem kezelhetjük ennyire egyszerűen ezt a kérdéskört! A magyarok nemzetiségi politikáját a monarchia idején, a zsidó törvényeket, és a háborúban játszott szerepünket mindez nem menti.

De vizsgáljuk meg Trianon kérdését más szemszögből is! A magyarok számára ez végtelen igazságtalanság. Viszont létezik az igazságosság országok közti kapcsolatok esetében?

Volt valaki, aki valaha is komolyan gondolta, hogy egy mesterségesen létrehozott állam békében élhet? Megvetem a háborút, de például Izrael esetében előre számítani lehetett volna a konfliktusokra.

A kurdok, örmények vajon igazságot leltek? Mi van Indiával? Anglia a végsőkig ragaszkodott a gyarmataihoz. Elismerték a szövetségesek valaha is az oroszok szerepvállalását Hitler legyőzésében? Hirosima és Nagaszaki igazság volt, vagy csak erőfitogtatás a hatalom megszerzéséhez?

Talán nem túlzás kijelenteni: ha nemzetekről van szó, az erősebb kutya b@szik. Az érdek felülír mindent.

Trianon esetében a szövetségesek féltek a tanácsköztársaságtól, és nem állt érdekükben, hogy a közép-európai régióban erős államok jöjjenek létre.

Teljesen racionális döntés lett volna nemzetiségi alapon újrarajzolni a határokat, egyben óriási lehetőség is. Az akkori döntéssel garantálták, hogy az itteni országok feszült viszonyban éljenek egymással.

A második világháború után pedig ugyanezt a hibát megismételték. A szovjetek pedig mindenféle nemzetiségi kérdést tabuvá tettek, amin nem segítettek a környező országok agresszív asszimilációs törekvései sem. ( Próbáltam finoman fogalmazni az asszimilációt tekintve, mer így is hajlamosak vagyunk háborogni, és nem ezt szeretném erősíteni. )

A rendszerváltáshoz tehát rengeteg megörökölt, elfojtott, kibeszéletlen, feldolgozatlan sérelemmel érkeztünk.

Húsz év után talán elkezdhetünk beszélni erről a témáról.

Akkor most kimondom, amitől eddig óvakodtam a szélsőjobb homályos, leegyszerűsítő retorikája miatt: borzalmas igazságtalanságok értek minket, amik gazdaságilag rendkívül meggyöngítették az országot, a nemzeti öntudaton pedig mélységes mély sebet ejtettek. Igazunk van abban, hogy ezt nem lett volna szabad így csinálni.

Kié a felelősség? Úgy vélem, mint nemzetnek, el kell ismernünk elődeink hibáiért a felelősségünket. Vajon várjunk arra, hogy ezt mások is megtegyék? Kényszeríteni nyilvánvalóan nem tudunk senkit.

Egy okos asszony tanította nekem a konfliktuskezeléssel kapcsolatban: Ha biztos vagy benne, hogy igazad van, az a helyes, amit te akarsz, és ezt feketén-fehéren be is tudod bizonyítani, mit teszel? Lemosod az ellenfeled? Nyilvánvalóvá teszed, hogy tévedett? Nos, nem. Ezzel helyből védekező pozícióban kényszerítenéd, és akkor sem fog engedni, ha már világosan látja, hogy jó, amit mondasz. Ennél célravezetőbb, ha meggyőzöd, teret engedsz neki a méltóságteljes visszavonulásra, és hagyod hogy önszántából kezdjen együttműködni veled.

Jó párszor láttam ennek a tételnek a beigazolódását - bár tennék egy olyan kitételt, hogy vannak helyzetek, amikor kénytelen vagy szembefordulni, de ezt nemzetünk jelenlegi helyzetére nem vonatkoztatnám. Ha tudod, hogy igazad van, akkor ezt már nem kell bizonyítanod. Mert mi jár annak, akinek igaza van? Úgy van, a szája.

Ahogy említettem, erősebb kutya ... A chiuaua nagyon hangosan ugat, de kétlem, hogy bárkit is meg tudna félemlíteni. Ezért kezdtem Istvánnal. Jól, vagy rosszul, de felmért egy történelmi szükségszerűséget, és alkalmazkodott hozzá.

Persze sem az ő, sem Mátyás módszerei nem igazán alkalmazhatóak manapság. Az abszolút uralkodókat ma szimplán diktátornak nevezzük. Még akkor is, ha választott diktátorok. Amúgy ez nem új. Egy diktátor hatékony lehet vészhelyzetben, de azért Julius is megkapta a kést a bordái közé. A hatékonyságért a szabadság mint olyan - bár ettől volt időnk elszokni, teljesen kiirtani talán mégsem lehetett - nem feltétlenül megfizethető ár.

A jelent nagyban meghatározza a múlt, de kié a felelősség a jövőért? Sajnos nagyon is a miénk. Mit mondunk majd az unokáinknak, és mit üzenünk a következő nemzedékeknek?

Sérelmeink - mint nemzetnek - annyira megnyomorították a lelkületünket, hogy egymást marjuk, és haragban vagyunk az egész világgal. Hová vezet ez? Szerintem egyre halkabb chiuaua leszünk. Lassan nem is kell ellenséget keresnünk, mert önmagunkat tépjük szét.

Kell egy álom. Kell egy cél. Tudunk célt álmodni magunknak? Merünk nagyok lenni nem a múltban, hanem a jelenben?

Egy ötlet: Rengeteg tehetség él köztünk. Manapság a tudás alapú társadalmak sikeresek, és a technikai fejlődéssel ez a trend stabilnak is látszik. Mi lenne, ha művelt, gondolkodó elméket képeznénk? Ha már szívunk, fújjuk ebbe az irányba a füstöt! Legyünk erős kutyák!

Érdek. Az EU nem véletlenül jött létre. Hangzatosak ugyan az eszmék, de azért, ha példaként vesszük a mezőgazdasági támogatások elosztását a franciák cseppet egyenlőbbek a magyaroknál. Meglátásom szerint a magja mindennek a hatalomkoncentráció. Európának Kínával, Amerikával, Oroszországgal kell versenyeznie. Nyersanyag, természeti erőforrások, katonai erő. Vagy bízunk annyira Gábriel arkangyalban, hogy, ha kezd majd elfogyni az ivóvíz, a nemzetek nem esnek majd egymásnak? (Hivatkozás: Szatírok és szatírák blog, Világvége krónikák - jó, érdemes elolvasni.)

Talán előreszaladtam. Vissza a jelenhez.

Én most azt látom történelmi szükségszerűségnek, hogy valamilyen egységbe tartozzunk, és azon belül legyünk sikeresek. Földrajz: EU, vagy Oroszország. Én az EU-t preferálnám, de ez szubjektív. Viszont az ár mindkét esetben az, hogy feladjuk az önálló nemzetállam - amely uralja a térséget - vízióját. Ez persze nem jelenti a magyarság feladását. Semmiképpen sem jobban, mint a kereszténység meghonosítása. Megfizetjük ezt az árat?

Különben? Különben - Koppánnyal szólva: "inkább halál, mint szolgaság" - eltipornak minket. Talán nem megszállással, de gazdaságilag mindenképp. Ez a - mára már nem is annyira - modern gyarmatosítás koncepciójának alapja, és e tekintetben jelenleg mi hátranyilakkal rohangászó barbárok vagyunk.

Ha a diktátor ma nem jöhet szóba, ki vezethet minket? Mi magunk? Képes ez a nemzet sürgősen kiegyezni önmagával, vagy csak az marad itt, aki nem tud elmenni?

Címkék: politika EU Európa Oroszország Unió Közéleti Trianon Gondolatébresztő

Talpra Magyar! Vár az urna?

2014.01.09. 00:41 | LustaBéka | 11 komment

Úgy látszik az új évben is kijut nekünk a kétes értelmű fogalmakból.

Ezúttal a választójog keltette fel az érdeklődésemet. Bár ez a szó nem került bele semmilyen kampányszerű köz-megmozdulásba, de az értelme kezd végzetesen elmosódni.

Korábban már említettem, mennyire problémás, hogy a jobb oldalon - bár a jobb-bal sem egyértelmű - mostanra minden - kvázi - demokratikus párt felmorzsolódott egy kivételével, a bal oldal pedig kényszerű összefogásra készül (várhatóan 2016-re jutnak a végére). Így tehát mindkét oldalon meg vagyunk fosztva a lehetőségtől, hogy ténylegesen arra szavazzunk, aki szerintünk érdekeinket leginkább képviseli.

Most azonban egy talán ennél is súlyosabb probléma kezd körvonalazódni.

Ugyanis komoly különbségtétel történt határon túli és külföldön élő, dolgozó állampolgárok között.

Megelőzve a tényleges kérdés tárgyalását, szeretném feleleveníteni - bár szelektív memória terén utolérhetetlenek vagyunk - egy gyalázatosan kiírt népszavazás eredményét. Akkor ez az ország elvetette a határon túli magyaroknak adandó állampolgárság ötletét. ( Ez után két harmaddal egyik első intézkedésként, egyeztetés nélkül bevezetni aztán igazán arcpirító volt! )

Gyalázatosnak nevezem az egész kiírást, mivel egy rendkívül bonyolult kérdést rettenetesen lebutítva próbált megválaszolni. Ennek nem is lehetett más eredménye - megkockáztatom célja -, mint, hogy megosztotta az ország lakosságát, és az értelmesebb emberek minimum rosszul érezték magukat, bármilyen választ adtak is.

Én nemmel szavaztam. És - igen -, rosszul éreztem magam. Rosszul, mert abszolúte vágyam, hogy segítsük, és a nemzethez tartozónak érezzük a határainkon túl szakadt magyarokat. Tegyük számukra könnyűvé (automatikussá) a vízumszerzést, a letelepedést, a Magyarországon történő iskoláztatást, elérhetővé az egészségügyi ellátást! Támogassuk a szervezeteiket, külpolitikai szinten pedig az érdekeiket!

Ám a szavazati joggal gondban vagyok. Nem érzem úgy, hogy olyan emberek kéne döntsenek az itteni viszonyokról - a sorsomról -, akik a következményeket nem, vagy csak nagyon-nagyon áttételesen viselik.

Ahogy észrevettem ez az Ő oldalukról is hasonlóan fest. Nem is olyan régen volt botrány belőle, hogy von Kövér Hausführer kimasírozott, kavart egyet a levesen, majd hazajött tovább fenyíteni az ellenzéki képviselő-nebulókat.

Határon túlról delegált képviselők választása a magyar parlamentbe sokkal emészthetőbb lenne, de ha már így alakult, legyen! És szavazzanak levélben, ezt is elfogadom. ( A személyes hangú miniszterelnöki levél megint problémás, de több is veszett Mohácsnál. )

Ellenben - és ez a fő gondom - a külföldön tartózkodó magyarok csak és kizárólag a helyi külképviseletnél adhatják le a voksaikat.

Ha példaként tekintem Nagy-Britanniát, ott körülbelül 300-350 ezer magyar él jelenleg. Mondjuk 100 Londonon kívül. Nekik már az utazás is gond, kényelmetlenség.

Nagyvonalú leszek, csak 100 ezer ember akar majd szavazni a londoni követségen. 13 óra alatt ez a legnagyobb jóindulat mellett is kivitelezhetetlen. Tehát ezektől az emberektől de facto megvonatott a szavazati jog! Ha az EP választások külön lesznek az országgyűlésiektől (Miért is?), akkor kétszeresen.

Felcsút se legyen az egész ország, de Rátót aztán végképp ne! /Legényanya/ Ne akarjunk már végképp kitolni a göthös demokráciával! A szavazati jog olyasmi, amit elvileg ki akarunk terjeszteni! Minél több embert rávenni, hogy szavazzon, nyilvánítson véleményt! Egyre több kérdés kapcsán érzem így is azt, hogy zsákban hordjuk be a fényt a házba, de ez már mindennek az alja. A vájt fülűbbek kedvéért az alapja.

Különösen megdöbbentő ez a jelenlegi technikai lehetőségek mellett. Elképedve látom, hogy politikusaink jó része most kezd el rájönni, hogy létezik arcos könyv, és számítógép, de hát csak van ott valaki, aki szól nekik!

Hahó! Magyarország.hu --> ügyfélkapu. Pont erre való! A hivatalos ügyek intézésére. De tényleg ám! Nem kell mindent papíron intézni. Értem én a Horthy korszak iránti vonzalmat, de azért ne csak vályog putriban és papírban gondolkodjunk. Egyszerűen kell egy felület, ahol előre jelezni lehet, hogy interneten szeretnék szavazni, és egy másik, ami bejelentkezés után erre lehetőséget ad. Hogy a szavazás névtelen? Kérem, ennél mi sem egyszerűbb, nem kell eltárolni a személyi adatokat, csak azt, hogy valaki szavazott-e már. Ide a rozsdás bökőt, hogy egy hónap alatt össze tudnék dobni egy ilyen rendszert! Ha a bankoknak és az adóbevalláshoz megfelel, akkor erre miért nem használhatjuk? Nevetséges!

Nem tudok másra gondolni, mint, hogy ezt így „akarjuk”!

Jöhet a felkiáltás, aki nem utazik haza a választásokra, az nem is magyar! Sőt hazaáruló! Menjek tovább? Jobb is, hogy nem szavaz, mert biztos Fletó párti - tehát nem is ember!

Így akarunk magyarok lenni? Nekem valahogy mások az elképzeléseim...

Címkék: politika választások botrány Közéleti Gondolatébresztő

Pénztárgépek mellett ülnek jóemberek...

2013.12.16. 11:55 | LustaBéka | Szólj hozzá!

Annyira elképzeltem, hogy idén már nem írok új bejegyzést! Csak hát a kisboltba meg le kell menni, az epres tic-tac-ot nem hozzák házhoz. Aztán az ember ugye észreveszi az új pénztárgépet, és ez már egy rövid beszélgetés alapja. Viszont a patika este már zárva, és a thorazine ráadásul receptköteles. Így jobb híján írok.

(Egyébként javaslom mindenkinek! Megnyugtató illúziókat kelt. Az ismerősök ugyan diszkréten és a legváratlanabb pillanatokban megjegyzik, hogy „olvastam ám a blogot”, de ezen kívül nem tapasztaltam mellékhatásokat.)


Mik is lehetnek a keretes szerkezetnek megfelelő aktuális fogalmak?

„Jogalkotás által okozott kár” és „következmények nélküli ország”.

A trafikmutyival és a földbérleti pályázatokkal már tele a padlás, de a szerencsejátékról és a pénztárgépekről valahogy kevesebbet hallani. Direkte szeretném leszűkíteni a kérdést az online-osítás (szép új szó) problémájára. Ugyanis ez egy egyszerű, kézzel fogható dolog, nincs benne szó elmaradt haszonról - mint mondjuk a tíz utáni alkoholárusítás betiltásának esetében -, simán összegszerűsíthető.

A nyerőautomaták esetében egy év alatt a tulajdonosok felkészítették a gépeket a NAV-hoz való bekötésre, szoftverek készültek, s a többi. Ennek ugye van egy bekerülési költsége. Ami konkrétan kidobott pénzzé vált a betiltás - a bevezetés előtti betiltás - pillanatában. (A tizenegy „megbízható” (???) kaszinó kérdését most nem firtatom.)

Ugyanakkor a boltos néni a következő esetet mesélte el nekem - és nincs okom kételkedni a szavában.

Az új pénztárgép beüzemeltetésének keretében el kellett fáradnia megsemmisíttetni a régi kasszáit. Fel is pakolt, elvitte kis batyuban az érintett eszközöket, amiket ott a szeme előtt rapityára törtek - nem összetévesztendő a miszlikbe vágással, arról később lesz szó. Majd a kupacnyi alkatrészt a kezébe nyomták, mondván, hogy veszélyes hulladék (aminek kezelése ugye további költséget jelent), és - remélem - kiszámláztak neki százöt ezer forintot (ez egész pontosan az üzembe helyezés díja volt, tartalmazza az oktatást, a rombolást és egyebeket is).

A mostanra választott két fogalmam annyiban kilóg a blog-ból, hogy nem annyira homályos a jelentésük, de az összefüggések feltárására alkalmasak. Lépjünk tovább a „következmény nélküliségre”!

Antall József húsz éve halt meg. Az én korosztályom valószínűleg soha nem fogja neki megbocsájtani, hogy a Disney mozidélután alatt, és emiatt félbemaradt egy Kacsamesék rész. (Általában többször nekifutok egy bejegyzésnek, és épp most egy műsorban egy fiatal hölgy ugyanezt rótta fel neki :) ) Ugyanakkor - amennyire meg tudom ítélni - rendkívül okos ember volt, mindenképp tiszteletet érdemelő egyéniség! Egyik sokat idézett, sokat vitatott és általam nagyon kedvelt mondata a következő: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

Szegényes történelmi ismereteim alapján a forradalom igazán nem megoldás semmire - hacsak valakinek nincs pénze ülésfűtött vastrónra. Ráadásul puskák elé nem sorakozik fel épeszű entitás, hacsak úgy nem érzi, nincs már mit vesztenie. Ellenben valami fontos jellemzővel rendelkezik. Mégpedig, hogy az emberek kiállnak valami, nos, ellen. Ez még önmagában nem jó, viszont indirekt módon magával hozza eszmék megjelenését is, ami mellett kiállnak emberek. '48, '56 (2^3 többszörösei - kész informatikus nemzet) elbukott, de megtanította az embereket értékelni amit ideiglenesen, vagy végleg elértek. Öntudatra ébresztett sokakat.

Én ezt hallom ki Antall mondatából. Nálunk '89-ben (nem is osztható 2-vel!) az emberek már majdnem mondhatták, amit akartak, már majdnem utazhattak külföldre, elmehettek évente nyarúnni  - el voltunk, vagyunk kényelmesedve. A rendszerváltás „fent” dőlt el. Szépen nyugisan. Mi nagyjából annyit vettünk észre belőle, hogy nem járt többé vörös nyakkendő, és úttörő öv.

És mit jelentett a hétköznapokban? Tessék szavazati jog, többpártrendszer, piacgazdaság, jogállam, csinálj vele, amit akarsz!

Hogyan fordította ezt le az átlagember? Akkor most már két éven belül nekünk is lesz nyugati kocsink, meg milka-tehenünk, mint a sógoroknak!

A várva várt Kánaán persze nem jött el. Legalább is gazdasági értelemben nem. Ez a „félreértés”, vagy még inkább tájékozatlanság pedig egyenesen oda vezetett, hogy a népeknek a demokráciába, jogállamba vetett hite rendült meg, ha egyáltalán valaha is kialakult előzőleg. A polgárok egyszerűen képtelenek értékelni (felfogni), hogy mihez jutottak „puskalövés nélkül”.

Próbáljuk belevetíteni a pénztárgép széttörését egy abszolút monarchia környezetébe! Jött egy nagy uraság, és kitolt velem, megyek a királyhoz, aki majd jól igazságot tesz.

Néha eljátszom a gondolattal, mi lenne, ha pillanatokra ilyen uralkodóvá válhatnék. Na nem a felelősségteljes döntések meghozatalához, csak az „igazságtételekhez”. Németh Szilárdot biztos zöldre festetném, a homlokára meg narancssárga célkeresztet tetováltatnék azzal az indokkal, hogy Csepelről jött egy rakat levél, és ez mindenkinek jó. A nemzet virágának (Rózsa államtitkár asszony), illetve a kollégáinak befagyasztanám a bankszámláit, és elkoboznám az összes készpénzét, amíg minden pedagógus időben meg nem kapja a fizetését - több mint tízezren várták hiába tizedikére, Karácsony előtt. A. A. M. (Arrogáns Antal Megmondóhuszár) mehetne medencét sikálni, mert micsoda dolog, hogy egy politikus - ez ugye eleve pejoratív - csak úgy grasszál itt nekünk. Aki meg megszavazta, engedélyezte, végrehajtotta a pénztárgép törést, az kereshetne roncstelepet a kocsija füstölgő maradványainak - hiszen nem volt benne a Nagy Testvérhez bedrótozott GPS, így Magyarországon nem használható. És még sorolhatnám.

Aztán örülök neki, hogy nincs (?) ilyen királyunk. Nem véletlen, hogy a társadalmi fejlődés a jog irányába mozdult el. Elméleti síkon a jogot senki nem írhatja felül. Ez ugyanis a lényege.

Felmerülhet olyan közérdek, mely sérti az egyén jogait, de azokat akkor sem lehet lábbal tiporni. Lehetetlen elképzelni egy olyan megoldást, ahol az állam vállalja a megsemmisítés költségeit, a bezúzott gépek értéke pedig leírható az adóalapból?

A nyerőgépekhez nem is tudok igazán hozzászólni. Az ténylegesen céltalan károkozás.

Az pedig, hogy sokan helyeslik Rogán „Úr” kirohanását Rezesova ügyben, elkeserítő. Akármilyen szimpatikus lehet, elvetendő. Ugyanis ennek rendes menete a következő: az emberek közlik véleményüket választott tisztviselőikkel, azok ezt megvitatják a Parlamentben, ha szükséges törvényt hoznak az ügyben, és onnét kezdve válik joggá. Futó ügyek kapcsán csak sejtetni is, hogy a néphangulat befolyásolhatja az ítélkezést, az egyik legveszélyesebb dolog a jogállamra nézve!

Nincs tehát király. A hatalomnak viszont van egy olyan csúnya természete, hogy a legalkalmatlanabbak ácsingóznak rá. Megfigyeléseim alapján jó és hatékony vezető abból válik, aki abszolúte nem vágyik magára a pozícióra, akár kényelmetlen kötelezettségnek érzi azt. Nem véletlenül hangsúlyozom a kötelezettség szót. Egy átlagos igazgatói posztért rémítő tülekedés szokott folyni. Furkálások, taktikázás, aljasságok tárháza. Aki nem célként tekint magára a pozícióra, jó eséllyel be sem szál ilyen „versengésbe”.

Mi az tehát, ami elvi síkon, ami mégis a megfelelő embereket ülteti felelős beosztásokba?

Nem más mint az érdek, és az érdekért tenni való hajlandóság.

Egy vállalati vezető esetében a tulajdonos érdeke, egy politikus esetében a nép érdeke. Állítom, hogy amennyire egy nép sorsát meghatározzák a vezetői, ugyanannyira tükre, képe a nemzetnek az „elit”.

A népnek, amely demokráciában szeretne élni - és nem teszem az Orbanisztánban -   feladata, sőt kötelessége ellenőrizni és számon kérni a vezetői tetteit! Ha már odáig jutottunk, hogy a magántulajdonhoz való jog sem sérthetetlen, akkor csak egy lépés a padlássöprés.

Tudom, idealista elképzelés, hogy a zemberek varázsütésre gondolkodni kezdjenek, mégis jó volna megcsinálni azt a forradalmat.

És, ha már az eredményeket kvázi készen kaptuk, hadd fejezzem be kivételesen egy idézettel:

„Indulj velem az oldalamon!

Ez egy fegyver nélküli forradalom,

A fejekben kell lefolynia,

Csak győztese lehetsz, nem áldozata.” /Junkies/

Címkék: szerencsejáték jogalkotás pénztárgép Közéleti Gondolatébresztő trafikmutyi

Képzelt riport egy nemzeti gatyapőc bolt megnyitójáról

2013.12.03. 11:29 | LustaBéka | Szólj hozzá!

A barlang hideg kövén Remény odamászott az Öreghez, és oldalba bökte, hogy felébressze szendergéséből. A nap már lemenőben volt, amit a levegőben terjengő por szürkéről feketére válása jelzett. Ez volt a mesék ideje.

- Nagypapa! Mesélj valamit!

- Meséljek? Miről?

- Hát a régi világról! Tudod, amikor húst ettetek, és az ég is látszott a por fölött. Tudod, hogy azt szeretem, mikor az ég még lila volt.

- Kék. Igen, azt hiszem kéknek mondtuk.

- Kék...

- Igen, mint nagyanyád szeme volt. A B-nap előtt, tudod akkor még másképp számítottuk az időt. Meséltem már Jézusról. Az ő születése utáni 2017. évből hallottam egy riportról.

- Riport?

- Igen. Mutattam neked azt a gyűrött magazint, amiben a fotóim megjelentek. Akkoriban emberek beszélgettek egymással, és ezeket a beszélgetéseket ilyen újságokban kinyomtatták, és az emberek olvashatták.

Remény odakucorodott az Öreg ölébe, befurakodott a takaróként használt rongyok közé, és figyelme minden gyermeki rezzenését nagyapja szavainak szentelte.


Kedves olvasóink, itt állok az Irredenta Nemzeti Gatyapőc és Hajócsavar Bolt megnyitóján. Interjúalanyom nem kisebb személyiség, mint az est díszvendége, a Nemzeti Gyertyatartó Hivatal vezetője, Term Elek Úr!

Először személyéről, és érdekes, új hivataláról kérdezem.

- Term Elek Úr! Egy hónapja értesülhettünk az Ön hivatalának felálltáról. Összefoglalná kérem, miben is nyilvánul meg a ténykedésük?
- Természetesen. Mint nyilván tudja, sok megkeresést kaptunk, melyben felhívták figyelmünket, hogy a nászéjszakákat sok esetben nem hatja át kellő mértékben a nemzeti összefogás és egység szelleme. Munkatársaink épp ezért mostantól részt vesznek minden nászéjszakán, és az ifjú házasokat tájékoztatják a megfelelő nyögésekről, és esetleges orgazmus esetén kívánatos felkiáltásokról.

- Egészen rendkívüli! Mondana néhány példát?

- Hogyne! Például egy ara szájából megfelelő kéjes nyögés az „ah, Viktor, még, még” forma, egy férj csúcsra érését pedig a „rezsicsökkentés” felkiáltással fejezheti ki leginkább. Pajzán ocsmányságként pedig előjáték alatt javasoljuk a „te mocskos EU bérenc” obszcén szavakat.

- Érdekes, hogy a rezsicsökkentést említi, ugyanis épp a minap egy beszélgetésben merült fel témaként, hogy a társasházakban kötelező jelleggel kifüggesztett rezsicsökkentési eredmények bevezetése volt talán az első lépés az emberek magánéletébe történő konkrét beavatkozás felé. Több ismerősöm azon a véleményen volt, hogy ez helytelen, és az állam, illetve a törvényhozás jócskán túllépi a hatáskörét a hasonló intézkedésekkel. Önnek mi a véleménye erről a kérdéskörről?

- Nos, pont az említett esetben Németh Szilárd már akkor egyértelművé tette, hogy ez mindenkinek jó, és senki nem ellenzi, sőt örülnek neki. Úgy vélem ez önmagában cáfolja azt az állítást, hogy a kormány, illetve a nemzeti szavazógép túllépné a hatáskörét - végtére is azért választották meg a zemberek képviselőiket, mert minden kérdésben kompetensebbek náluk, és feladatuk is tudni, hogy a polgároknak mi a jó akár a mindennapi életben. Ezen kívül a Rezsiharc jelenlegi eredményessége - 240% - indokolttá is teszi, hogy mindenki tudjon róla.

Ami pedig ismerőseit illeti, Kubatov Úr szívesen fogadja a nevüket, címüket, elérhetőségüket tartalmazó listát. A Szabad Nemzeti Vélemény hivatalába küldheti - ottani munkatársaink mindenkivel szívesen konzultálnak.

Ugyanakkor felhívnám figyelmét, hogy módszereink sokkal szofisztikáltabbak ( Termel Úr valószínűleg csak elszólta magát, nem vette figyelembe a Nemzeti Ékesszólás Hivatalának legújabb rendelkezéseit, és valójában „egyszerűbbet” akart mondani - a riporter. ), az első lépésnek sokkal inkább tekinthető a kafetéria rendszer államosítása. Elvégre mégsem maradhattak Segg Dezsőnék a piacon! - Itt Termel úr megengedett magának egy halvány mosolyt, derülve az elmés élcen.

- Térjünk is talán át ma esti témánkra. Mi hívta életre a Nemzeti Gatyapőc boltot?

- Bár az ötlet önmagában helyes, és nagyszerű, mégis egy tévedés vezetett hozzá. Egy egyéni képviselői indítványt fogadott el a Parlament két nap alatt - tehát kétség sem férhetett az alapos meggondoláshoz, és széleskörű vita meglétéhez. Ebben az új törvényben - mely a földművelési, a hadviselést szabályozó és az adó törvények közt került bevezetésre -, az állt, hogy az „Isten” szavakat minden írott szövegben „Viktorra” kell cserélni. Kedves Vezérünk rengeteg elfoglaltsága miatt már csak a törvény elfogadása után hívta fel figyelmünket arra, hogy ez esetleg személyi kultusz látszatát keltheti, amit - a még mindig erős, bár illegális - balliberális összeesküvés ellenünk történő támadásra használhatna fel a nyugati sajtóban. Ezen kívül vele született szerénysége sem engedi az ilyesmit.
- De hogyan függ mindez össze a mostani megnyitóval?
- Simicska Úr természetesen azonnal el is kezdte nyomtatni az új szövegezésű könyveket, szórólapokat, plakátokat nagyszerű nyomdabirodalmában - kezdve a hiteles Nemzeti Bibliákon. Miután a törvény ily módon visszavonásra került, tetemes veszteség érte volna, ami nem fért össze a nemzeti érdekkel. Ezért vezettük be ezt az új koncessziót, amit pályázati úton meghirdettünk, figyelve rá, a nyertesek 1,000076%-át más, a párthoz nem köthető személyek képezzék, és így tökéletesen demokratikus, igazságos legyen.

- Egyszerű, mégis nagyszerű megoldás! És mit lehet majd vásárolni ezekben az üzletekben?
- Gatyapőcöt és hajócsavart mindenképp. Emellett úgy tudom a mentolos csirkére, a használt fogkefékre és a fekete fényű elemlámpákra is kizárólagos forgalmazási jogot szereztek. A pontos lista egyéb iránt mindig megjelenik a „Magyarország jobban teljesít” Nemzeti heti röplap hátoldalán.

- Végezetül - nem állhatom meg -, árulja el, hogy lehet ennyire tájékozott bokros teendői mellett?
- Tudja a Fővárosi - Felcsút - Nemzeti Futballstadionban Selmeczi elvtársnő mellett van foglalt helyem, így meglehetősen jó a viszony köztünk. Ő, mint szóvivő, az átlagosnál sokkal hamarabb értesül róla, mit is gondol, és ezt kedvesen meg szokta velem osztani.
- Hogy mit is gondol? Úgy tudtam, saját gondolatokkal és véleménnyel bír.
- Nézze, én elfoglalt ember vagyok, olcsó poénkodásra nincs időm!
- Elnézését kérem, és köszönöm az interjút!
- Szívesen! A Nemzet pártatlan és teljes körű tájékoztatása mindenkor fontos kötelességünk.

 Na Iván riportját olvashatták, az Irredenta Gatyapőc és Hajócsavar Bolt megnyitójáról - 2017 december 3.

 


- És mi történt azután? - kérdezte Remény, akinek gyermeki kíváncsisága kvázi kielégíthetetlen volt.

- Ó, aztán semmi. Az Igazságminisztérium - Azt hiszem Nemzeti Igazság Hivatalnak hívták akkoriban - valami gondolatbűn felderítése kapcsán tanúként meghallgatta az újságírót, de az ügyről nem jelent meg később tájékoztatás. Párszor látták még, ahogy vadonatúj fogsorával elégedetten mosolyogva sétált  a parkban, kezében pár Nemzeti Röplappal, aztán nem hallottunk róla. Igazából lehet, hogy sohasem létezett.

Ezzel Öreg újra szenderegni kezdett.

Monte Cristo, a család patkánya - talán az egyedüli, aki túlélte a világégést - megcsóválta a fejét, és összekucorodott Remény térdhajlatában, ahol esténként kényelmes, meleg vacokra lelt. Szerette Öreg meséit, de ezt cseppet negatívnak találta. Hiába, Öregnél sosem lehetett tudni, hogy a réteken rohangáló, labdával játszó gyermekek, vagy ilyesmi bukkan-e fel emlékezete zavarosan kavargó tengeréből.

Remény kortyolt még egyet a családi kőtálból, ami békésen világító vizével lámpásként is szolgált, majd megpróbált ő is elaludni. Az ilyen mesék elbizonytalanították, vajon tényleg látni akarja-e azt a régi világot. Igaz, a hús, az őzikék, a fűtött barlangok - soha nem értette meg, mi is az a lakás - csábítóak voltak, de nem tudta leküzdeni az érzést, miszerint végeredményben nem akkora baj, hogy a gombafelhőkkel az olyan dolgok is eltűntek, mint a Gondolatbűn.

Csipkét, asszonyt komondor szőrével

2013.12.02. 12:56 | LustaBéka | Szólj hozzá!

A Terike, komondor, Balogh trió mostanra mémmé vált, és talán túl sokat is hallunk rólunk - mármint túl sokat, semmitmondóan. Épp ezért cseppet bizonytalan vagyok. Hogyan lehetne ezt a kérdéskört racionálisan kezelni, és a probléma mélyére hatolni?

Leghelyesebbnek tűnik, ha a „nőverő” fogalom értelmezéséből indulok ki. A blogba, sajnos ez is kezd beleilleni - egy fogalom, aminek a jelentése nem konkretizált, a homályos kifejezésmód pedig félreértésekhez vezethet.

Bontsuk talán ketté!

1) Verő:

Ez a szó önmagában agressziót sugall. A fizikai erőfölény kihasználását. Bár az emberiségnek láthatóan ez kiirthatatlan jellemzője, elvileg elutasítjuk. Megkockáztatom ennek a fogalomkörnek az átugrását. Hosszan lehetne értekezni róla, de meglátásom szerint ez pusztán a felszín. Az erőszak életünk velejárója, a kérdés inkább az, hogyan reagálunk rá.

2) Nő:

A szóösszetétel (nőverő) számomra meglehetősen visszás. Hajaz a „cigánybűnözésre”. Meglátásom szerint, ahogy nem attól válik valaki bűnözővé, hogy cigánynak születik, úgy egy nőt sem női mivolta miatt vernek meg. Pontosabban, nem szabadna így tekintenünk a dolgot. E szóösszetétel használatával elfedjük a lényeget. Prejudikálunk, fenntartjuk a különbséget „asszonyi állat” és „ember” között. A faji megkülönböztetéshez hasonlóan nem születhet megoldás, amíg nem embereket látunk, nemtől függetlenül.

Persze naivitás volna azt gondolni, hogy ennyire egyszerű kérdéskörről van szó.

A nők helyzete ma Magyarországon kifejezetten rossznak mondható. Nehezen feldolgozható kulturális örökségekkel és kihívásokkal kell megküzdeniük, ha érvényesülni szeretnének. Kezdve a családmodellen, a társadalmi megbecsültségen át egész a fizikai erőszakig.

Meglátásom szerint ugyanis a fizikai erőszak pusztán a legvégső manifesztációja a problémának.

Egy gyermek számára - legyen szó lányról, vagy fiúról - a férfi, illetve nőkép kialakulásában legmeghatározóbb szerepet a szülők viselkedésmintája játssza. Ahogyan egy apa az anyával, illetve a lányával bánik, előrevetíti a felcseperedő nő későbbi elvárásait. Amit egy nő képvisel otthon, az a fiúgyermek számára iránymutató. Ebből a szempontból az optimális egyfajta egyensúlyi állapot volna. Bizonyos kérdésekben az egyik, míg más esetekben a másik szülő véleménye dominál, de alapvetően egyenrangú félként kezelik egymást. Ezzel a megközelítéssel elképzelhetetlenné válna, hogy egy Terike otthon marad verés, vagy megaláztatás esetén. Egyszerűen kialakulna az emberekben egyfajta önbecsülés, a „velem ezt nem lehet megtenni” érzete.

Ugyanakkor a munkahelyeket példaként véve, látványos férfiuralom áll fenn. Lehet szavazati joga egy nőnek, ha véleménye nem, ha azonos munkáért lényegesen kevesebb elismerést kap, ha férfiak nem képesek vezetőként tekinteni rá, függetlenül a képességeitől, vagy érdemi munkára egyszerűen nem alkalmazzák. Az anyagi függetlenség így szinte elérhetetlen.

Így tehát szép, ha büntetést követelünk erőszaktevők számára, vagy kiközösítést sürgetünk, de megoldást csak az jelentene, ha a nőket valóban egyenrangú tagjaként kezelné a társadalom! Hosszú-hosszú folyamat eredménye lehet ez, és sokkal inkább a fejekben - nőkében és férfiakéban egyaránt - kéne lezajlania, mint törvényi szinten!

Címkék: Közéleti Gondolatébresztő

Nav, a közszolgálat most verte ki a biztosítékot - Az én rezsicsökkentésem

2013.11.29. 00:00 | LustaBéka | Szólj hozzá!

Szokásomtól eltérve, ez a bejegyzés erősen személyes jelleget kap, bár igazán közérdeklődésre tarthat számot. Ugyanis, ami most velem történt az érinti kerületem, és felteszem, sok más kerület sok-sok lakóját.

Kezdeném is:

2013 szeptemberének közepén kaptam egy levelet Budapest III. kerületének (Óbuda-Békásmegyer) önkormányzatának adóügyi osztályától. Ebben a levélben tájékoztatnak róla, hogy 2011 és 2012 évekre vonatkozóan nem teljesítettem bevallási kötelezettségemet. Gondolhatják hogy meglepődtem, mert fogalmam sem volt róla, hogy bármit is be kéne vallanom. Pedig - az adminisztrációs terhek csökkentése jegyében - de még mennyire.

Konkrétan a lakásomra vonatkozóan lett volna szükség egy bejelentésre. Lévén kerületünk önkormányzata kommunális adót vetett ki, és ehhez szükségük van bizonyos információkra. Konkrétan, hogy be vagyok-e jelentve saját lakásomba, illetve rendelkezem-e garázzsal. Nos, nem, nem voltam bejelentve. Vita tárgyát képezheti, hogy helyes volt-e elmulasztanom a bejelentkezést, de hétköznapi ember szemével nézve a dolgot, vajon miért tettem volna? Hogy az összes intézményben, amivel kapcsolatban állok ezt külön regisztráltatnom kelljen? Nos, például a súlyadó miatt, de, hogy ez hogy derült, ki, arra az önkormányzat munkatársával folytatott beszélgetésem adott választ.

Az említett levéllel kapcsolatban fel is hívtam az önkormányzatot, ahol egy nagyon kedves illető, kifogástalan modorban vette el az élet-, helyesebben „magyar-kedvemet”. Az önkormányzat számára azért fontos, hogy ide legyek bejelentve, mert így az utánam befolyó adóforintok hozzájuk csorognak majd. De ami számomra felháborító:

  1. Az állam, és az önkormányzat, valamint felteszem az összes többi közintézmény róhat kötelezettségeket az állampolgárokra, anélkül, hogy az érintetteket tájékoztatná. (Hogy lehet, hogy a rohadt „Jobban teljesít” csúsztatáslap, illetve Viktor minden levele megtalál, erre pedig senkinek sincs gondja?)
  2. Az önkormányzat kegyesen figyelmeztetett levelében, hogy a kötelezettségem elmulasztottam, és ezt most büntetés nélkül pótolhatom. Kvázi örüljek, mert akár úgy is indíthattak volna, hogy csalni akartam, és jól eltángálnak.
  3. A rendelet bevezetését semmiféle információs rendszerrel nem támogatták meg - a végrehajtó személyzet kézzel bögyörészi át a tulajdonlapokat, minek következtében másfél év késéssel tájékoztattak róla, hogy valamit „elmulasztottam”. Ez pedig azzal jár, hogy bár régóta itt lakom, most fizethetek két évre kirótt kommunális adót. Képzelhetik, ha ezt mondjuk 2011 márciusában közlik, akkor már rég elintéztem volna a dolgot, bár akkor is háborogtam volna az eljáráson.

No, de sebaj, uccu neki a bevallással együtt küldtem szépen egy méltányossági kérelmet, amiben leírtam, hogy lakás céljára használom a tulajdonomat (nem adom bérbe), illetve, hogy elveszettem a munkámat, ezért kérem, legalább az egyik év adóját engedjék el, ha nem is mind a kettőét.

Pár nap elteltével egy - megint csak kedves - hölgy hívott fel, és közölte, ezzel nem tudnak mit kezdeni, nekik az adót ki kell vetniük, majd arra tudok reagálni. Nem értettem - egy kép jelent meg előttem, mikor is az ábécé kasszájánál előveszek egy listát a hűtőben található élelmiszerekről, és, ami van otthon, azt kipakolom a kosárból. De legyen, gondoltam, majd a határozatra reagálok.

Teltek-múltak az időközi választások, és két hónap elteltével (???Hosszú volt az ebédszünet???) kézhez is kaptam a határozatot. Na ebből kiderült, miért is kell kiszabni az adót! A fellebbezés költsége ugyanis megkezdett tízezer forintonként négyszáz forint, de legalább ötezer! A határidő pedig tizenöt nap!

Miközben nézem a NAV-botrányról szóló híradásokat - pletyka szinten még én is értesültem róla, nem is egy helyről, micsoda adóelkerülések folynak már a közepes vállalatoknál is -, remeg kezem, lábam, amiért ezt ma Magyarországon meg lehet tenni.

Zúg minden a rezsicsökkentéstől. A legújabb, hogy a közös képviseletnek kötelessége kifüggeszteni a társasházakban az eredményeket. (Már látom, erről is születik majd egy bejegyzés - lévén láthatólag a képviselőknek dunsztja sincs róla, hogy ez a magántulajdon és személyes szabadság milyen durva megsértése.) E közben a néphülyítés közben pedig megy - nem tudok jobb szót - a szabad rablás.

Mert mi is történt itt? Az önkormányzat képtelen kimutatást készíteni a területén bejegyzett garázsokról (Ezt mi alapján sikerült megadóztatni?), illetve azokról az ingatlanokról, ahova a tulajdonos nincs bejelentve. Mi több, a földhivataltól sem képes ilyesmit beszerezni. Agyrém! Sehol nem maradhatnék meg a versenyszférában ilyen felkészületlenség mellett. Akármelyik szolgáltatóm próbálkozna ilyesmivel, azonnal otthagynám, esetleg perre is vinném a dolgot. Ezen felül a tájékoztatás ilyen mértékű hanyagolása elképesztő. Jelenleg, ha lenne öt ingatlanom öt kerületben, akkor öt önkormányzat hirdetményeit lennék - voltaképp - köteles napi szinten nyomon követni.

A végeredmény pedig, hogy ma Magyarországon bárki, bármikor kaphat egy levelet, hogy tartozik - esetemben - ötven-egynéhány ezer forinttal, amiről nem is tudott. És nekem csak egy harminchat négyzetméteres kis luk jutott Bús fityesznyik almaosztó körzetében!

Megpróbálok további információkat kicsikarni a „tisztelt” hivatalból a megmaradt lehetőségeimről, a fejlemények tükrében majd frissítem a bejegyzést.


FRISSÍTÉS:


Két munkanap óta próbálom elérni az önkormányzatot telefonon, de még senkivel nem sikerült beszélnem. Egyszerűen nem veszik fel a kagylót.

Címkék: botrány Közéleti Gondolatébresztő

A programozás alaptétele

2013.11.18. 01:59 | LustaBéka | Szólj hozzá!

A blog felvezetőjében ígértem, hogy megpróbálok majd olyan összefüggéseket keresni, amire kevesen hívják fel a figyelmet. Épp ezért most nem is egy konkrét eseményt választok ki, hanem csak úgy találomra válogatok.

Politika:

Viktorék (szegényt megint azonosítom a teljes branccsal) folyamatosan ki vannak kelve magukból az ellenzék miatt, akik állításuk szerint befolyásolják a külföldi médiát - tényleg alattomos világmaffia lehetnek, ha egész Európában és a tengeren túl is kezükben tartanak mindenkit, csak nem értem, akkor miért nem tudnak egy közös ünneplést se összehozni... -, illetve az uniós szervezeteknél folyamatosan elárulják szeretett, vérző kis hazánkat. Szerencsére arra senki sem emlékszik, hogy ellenzékből pont ilyen fityeszeket sikerült libbenteni az Európai Parlamentben.

Az egésszel a fő baj az, hogy ez óvodai színvonal. Annyi az üzenete - úgy külföldön, mint belföldön -, hogy a saját ügyeinket képtelenek vagyunk magunk közt értelmes felnőttek módjára elintézni. Jogos az érvelés, miszerint, ha itthon nem maradt már demokratikus lehetőség, akkor az Unió-hoz kell fordulni, ám, ha ez folyamatosan így megy, az nagyon is kiábrándító.

Városfejlesztés, pályázatok:

A békásmegyeri híd pályázatában szerepelt lehajtó a Szentendrei szigetre. Ez a mai napig sem épült meg, Tahiig kell elmenni, ha nem akar valaki kompozni, és a pályázatot nem teljesítettük. A Margit Híd pályázati pénzeit majdnem visszavonták, mert az eredetileg mindkét oldalra tervezett kerékpárutakat le akarták spórolni. Négyes metró - erre nem találok szavakat. A Cet talán kevesebbeket érint, de azért világégés az is.

Nemzeti gödör (abbahagyott Nemzeti építkezés az Erzsébet téren, ha valakinek nem rémlene), útdíj, online pénztárgépek, egyéni számlák a nyugdíj-einstand kapcsán... Szabad legyen itt megállnom, így is a sírás kerülget!

A lényeg, hogy itt az állami beruházások és rendelkezések feltételeinek megteremtése nem csupán drágák - máshol is gond van a közpénzek felhasználásával, ha nem is ekkora -, de nem is valósulnak meg, vagy csupán részben, és felháborító minőségi szinten (ha ezt még szintnek lehet nevezni).

Demokrácica:

Miután a Jobbik deklaráltan nem demokrata párt, gyorsan kizárnám őket vizsgált közéleti térből. Amúgy sem szeretek „reklámot” csinálni nekik.

Mostanában sokat hallani az ellenzéki összefogásról, és annak szükségességéről. Ma felfigyeltem egy gondolatsorra, ami megerősített eddigi érzetemben. E szerint az új választási töltény - fránya Freud - elkerülhetetlenné teszi az összefogást.

A jobb oldalon a Fidesz kiirtott, vagy beolvasztott mindenkit. A koalíció szépen lenullázta Torgyán papát - mi más lett volna képes erre? Az MDF számár a kegyelemdöfés Dávid Ibolya gyalázatos megvádolása volt. A KDMP-t pedig talán hagyjuk is annyiban.

Említettem már, mennyire tetszik Bokros Lajos gondolata, miszerint ezután a választás után az első és legfontosabb feladat lesz megteremteni a lehetőségét egy új, immár igazságos választásnak, ahol megjelenhetnek a pártok külön-külön is, és immár mindenki a nézetei szerint szavazhat.

Ennek tükrében mit is jelent az összefogás? Azt, hogy nem szavazhatok - sem jobb, sem baloldalon - arra, aki számomra a legmeggyőzőbb, aki szerintem az érdekeimet képviseli, arra való tekintet nélkül, hogy mekkora hányaddal jut be (ha bejut) a Parlamentbe.

A jogot nem adják, a jogot nem lehet kiérdemelni, a jog olyasmi, amit nem lehet elvenni! Márpedig itt - talán közvetve -, de engem megfosztanak attól a jogomtól, hogy arra szavazzak, akire szeretnék!

A demokrácia alapja a jogállam. Van nekünk fogalmunk arról, mi a jog? Ezáltal tudjuk mi egyáltalán, mi a demokrácia? Tudjuk-e még, hogy mi a cél, hogy honnét indulunk, és hova akarunk eljutni?

Jogalkotás, rendeletek:

Hajlékonyan:

Sajnálatosan Tarlós „Úr” akkor vágta el magát nálam, mikor Demszky ellen vesztett - fröcsögött mindenkire, az akkor még létező KDMP-re is. Aztán úgy véltem az este tíz utáni alkoholrendelettel álszentségi rekordot állított fel. Dörner, Eszenyi, Vitézy - Gyönyörű! Mindezt csak azért említem, mert ennek az embernek a megítélésében már képtelen vagyok objektíven megvizsgálni a cselekedeteit - mégsem hagyhatom ki a hajléktalanság kriminalizálásának kérdését.

Aki várt már egy decemberi hajnalon - esetleg nem éppen porzó vesével - éjszakai járatra, az megsejthette, milyen a reményvesztettség érzete. Az arcot csípi a metsző városi szél, és az óra esélytelen lassúsággal próbál harminc percet leszámolni. Milyen lehet tudni, hogy, ha meg is érkezik a busz, az nem visz sehová?

Anno a Szúnyog (Nép) Szigeten az edzőtelepek mellett működött egy Isola nevezetű hajléktalan szálló - a névválasztás szerencsétlensége csak most látszik igazán tisztán. Nap nap után láttuk a megtört emberi arcok sorát kígyózni a bejáratnál, és a táblát, mely fennen hirdette, reggel hétre újfent várja őket a flaszter. Higgyék el nekem, ott nem felöltöztetett műanyag próbababák, hanem személyek, sorsok álltak. Ha van könyv, amit nem szeretnék újra elolvasni, ám megváltoztatta az életem, az a Sorstalanság volt - ha van élmény, amit nem szeretnék újra átélni, de elfelejteni sosem tudom majd, az ezeknek a másodperceknek ismétlődő sora volt.

Hogyan ülhet valaki egy fűtött teremben, és szavazhat meg egy ilyen javaslatot? (Közterületek életvitel szerű ??? használatának tiltása, a feltételek megteremtése nélkül.) Vagy nem tudja, vagy nem akarja tudni, mit csinál! „Ha Isten megjelenne az éhezőknek, azt nem merné máshogy megtenni, csakis kenyér formájában.” /Mahatma Gandhi/

Ásó, kapa, Edmund Dantes:

Tényleges életfogytiglan, korlátlan előzetes.

Egyszer egy motor (60'000 Forint - képzelhetik) adásvételi szerződését - bár jóhiszeműen, de - rosszul írtam meg (okirat-hamisítás a csúnya neve, és ne legyenek kétségeik, ez napjában ezerszer megesik - jó eséllyel Önökkel is, pedig talán nem is tudnak róla). Ennek következtében négy évig jártam a rendőrségre, és a bíróságra. Végül - az eljárási és szakértői díjakkal együtt - 30'000 Forintot kellett becsengetnem, és ejnye-bejnye. Tényleg piti ügy bárki belefuthat, de az a négy év kegyetlen büntetés volt. Eleinte azt sem értettem, mi a probléma, és fogalmam se volt, mi történhet egyáltalán. Szerencsére meg tudtam fizetni egy ügyvédet, akinek nem is a jogi tevékenységéért vagyok igazán hálás, hanem, amiért mellettem állt, és segített megértenem a folyamatokat.

Most nézzük a tényleges életfogytiglant! Mit érhetünk el vele? Egy ember életét akár „csupán” tíz év börtön is gyakorlatilag „elveszi” (és itt most nem térnék ki a börtönök céljának kérdésére, megér egy külön bejegyzést). Milyen reménye maradhat egy tényleges életfogytosnak, illetve mit veszíthet?

A korlátlan előzetes pedig a bizonytalanság végtelen kiterjesztése. Ha csak egy ártatlan ül ott (már a négy év is brutális), az jóvátehetetlen. Anyagilag, morálisan tönkretéve várja, hogy mi lesz vele. Még egy bűnösnek se kívánom ezt! A lehető legrövidebb időn belül tudja meg, hogy mi vár rá, ne kínozzuk - ez szó szerint kínzás - az őrületig tartó bizonytalansággal!

Mire számít, aki ezt megszavazta? Hogy vele nem fordulhat elő? Hogy ellene nem használják fel? Sajnos nem csupán a médiában, de ügyvéd ismerősöktől is hallottam olyan esetekről, amikor indokolatlanul, kifejezetten a feltételezett bűnös - így már áldozat - megtörésére használtatott ez az intézmény.

És mit akarunk vele elérni? Csak valami hamisan értelmezett rendpárti populizmusra tudok gondolni.

Carpet Magic szőnyeg alá söprő kereskedelmi és szolgáltató Bt.:

Kénytelen vagyok kicsit előreszaladni, különben esetleg nem volna világos hogyan fog ez a rész a végkövetkeztetéshez kapcsolódni. Mindkét (három a szőrszálhasogatók kedvéért) idézett esetben - a bejegyzés szempontjából - legfőbb gond, hogy a problémák elrejtését célzó intézkedések. Ad hoc megoldások, amik nem a lényegi kérdéseket válaszolják meg, hanem a tüneteket próbálják a látóhatáron kívülre mozdítani.

Ha én egyszer kinyitom a számat! Ha én egyszer elkezdek beszélni!

Már úgy is megelőlegeztem a végkövetkeztetést, kanyarodjunk hát arra!

Kilenc évet húztam le egy hihetetlenül gyorsan fejlődő és növekvő vállalatcsoportnál szoftverfejlesztőként. Az első nagyjából öt évben kivételes főnököm volt. Megmondta, mit szeretne, én megmondtam, mi kell hozzá, illetve, hogy ennyi idő alatt ez nem lehetséges. Erre közölte, hogy márpedig ez kell, úgyhogy nekiálltam, és megcsináltam neki :) Szerintem sokáig nem is hitte el, hogy van, ami tényleg kivitelezhetetlen. A felső vezetéstől - mint kiderült - nagy bölcsen elzárt. Egyetlen alkalommal késtünk a fejlesztéssel, mégpedig egy tulajdonosi bejelentés következtében, ami tökéletesen szembe ment minden addigi folyamatokkal, és keresztülhúzta a számításainkat. (Igaz, nyögve, vért pisálva megoldottuk ezt is.)

Egy dolog érdekelte: Kész van-e és működik-e, amit megálmodott. Hogy én reggel strandon vagyok, vagy vasárnap éjjel remeg a kezem az energiaitaltól, azt rám bízta.

Ezen felül felelősséget vállalt a döntéseiért (egyáltalán, hozott döntéseket).

A végeredmény az volt, hogy informatikai téren évekkel megelőztük a cégcsoport többi tagját. Olyan rendszereket üzemeltettünk, amikről a többiek akkoriban álmodni sem mertek. Ráadásul egységes koncepciónk volt.

Az utolsó négy évre bekerültem a központi fejlesztői brancsba (illetve szépen végigjártam a brancsokat :) ). Ide már masszívan átszivárgott - hiszen jóval nagyobb figyelmet „élveztünk” - a felső vezetés alkalmatlansága. Erős szavak, tudom, de sajnos megalapozottak. Bár egyes személyek lehettek értelmes, hozzáértő emberek, a végeredmény fejetlenség, ezáltal katasztrófa volt. Sok-sok milliót elszórtunk egymással nem kompatibilis rendszerekre, csak rohantunk magunk után, tervezés, tesztelés nélkül, miközben rengeteget dolgoztunk feleslegesen, és nem egy fejlesztésünk még a bevezetés előtt a fiókban landolt.

Rá kellett döbbennem, micsoda elképesztően ritka és nagy jelentőségű dolog volt, amikor még elmondhattam a véleményemet, szakmai érveimet, és ezek a végleges döntésekben szempontként megjelentek. Sajátomnak éreztem a cég ügyeit, akkoriban ténylegesen együtt dolgoztunk. Persze a véleményemet később is elmondtam - hja, a rossz nevelés -, de eredménye már csak annyi volt, hogy népszerűtlenné váltam :D

No már most, ismerőseim elbeszélései alapján bizony az utolsó négy évem tapasztalatai felelnek meg az általánosságnak.

És ezzel el is érkeztünk a nagy összefüggéshez!

A Mester

Ha ki kéne választanom, hogy kitől tanultam a legtöbbet a programozás területén, Fóthi Ákos tanár urat nevezném meg. Pedig egy sor kódot sem írtunk az óráin. Talán a harmadik előadáson közölte, hogy most végeztünk a tárggyal, ezután már csak a részleteket csiszolgatjuk. Akkor részemről boci-szemek, de most megpróbálom lefordítani matematikáról emberi nyelvre, mire is gondolt Ő.

  1. Egy program tervezésekor meghatározzuk az előfeltételt (hol is vagyunk, honnét indulunk),
  2. és az utófeltételt (milyen végeredményt is szeretnénk elérni, hova megyünk).
  3. A végrehajtás során nem léphetünk ki az állapottérből (valahonnét nem juthatunk sehová).
  4. Végül bebizonyítjuk, hogy a programunk az előfeltétel teljesülése esetén a futás végére teljesíti majd az utófeltételt (megnézzük, hogy tényleg oda jutottunk-e ahová akartunk).

Ez a módszertan bármilyen logikai úton megoldható probléma esetén alkalmazható lenne. Itt Magyarországon viszont a legtöbb ésszerűen kezelendő kérdést érzelmi alapon, vagy egyéni érdekek mentén próbáljuk megválaszolni.

Az összefüggés az eddig felhozott öt téma közt, hogy legtöbbször már az első kettő sem teljesül a módszer négy pontjából, az utolsó kettő pedig szinte soha. Így aztán mire számítunk?

Javaslatom: Mindenki üljön le egy sarokba, vegye a mancsai közé a fejét, és kezdjen el gondolkodni! (Jé, mintha ezt már A. A. Milne is mondta volna.) Alkossunk véleményt az élet fontos területeiről, kérdéseiről! Döntsük végre el, hogy hol is vagyunk (értelmezzük, és ne hánytorgassuk a múltat), és hova is szeretnénk eljutni!

Utána már csak meg kell tanulnunk majd együtt, egymás mellett élni :D

Címkék: Közéleti Gondolatébresztő

süti beállítások módosítása