Annyira elképzeltem, hogy idén már nem írok új bejegyzést! Csak hát a kisboltba meg le kell menni, az epres tic-tac-ot nem hozzák házhoz. Aztán az ember ugye észreveszi az új pénztárgépet, és ez már egy rövid beszélgetés alapja. Viszont a patika este már zárva, és a thorazine ráadásul receptköteles. Így jobb híján írok.
(Egyébként javaslom mindenkinek! Megnyugtató illúziókat kelt. Az ismerősök ugyan diszkréten és a legváratlanabb pillanatokban megjegyzik, hogy „olvastam ám a blogot”, de ezen kívül nem tapasztaltam mellékhatásokat.)
Mik is lehetnek a keretes szerkezetnek megfelelő aktuális fogalmak?
„Jogalkotás által okozott kár” és „következmények nélküli ország”.
A trafikmutyival és a földbérleti pályázatokkal már tele a padlás, de a szerencsejátékról és a pénztárgépekről valahogy kevesebbet hallani. Direkte szeretném leszűkíteni a kérdést az online-osítás (szép új szó) problémájára. Ugyanis ez egy egyszerű, kézzel fogható dolog, nincs benne szó elmaradt haszonról - mint mondjuk a tíz utáni alkoholárusítás betiltásának esetében -, simán összegszerűsíthető.
A nyerőautomaták esetében egy év alatt a tulajdonosok felkészítették a gépeket a NAV-hoz való bekötésre, szoftverek készültek, s a többi. Ennek ugye van egy bekerülési költsége. Ami konkrétan kidobott pénzzé vált a betiltás - a bevezetés előtti betiltás - pillanatában. (A tizenegy „megbízható” (???) kaszinó kérdését most nem firtatom.)
Ugyanakkor a boltos néni a következő esetet mesélte el nekem - és nincs okom kételkedni a szavában.
Az új pénztárgép beüzemeltetésének keretében el kellett fáradnia megsemmisíttetni a régi kasszáit. Fel is pakolt, elvitte kis batyuban az érintett eszközöket, amiket ott a szeme előtt rapityára törtek - nem összetévesztendő a miszlikbe vágással, arról később lesz szó. Majd a kupacnyi alkatrészt a kezébe nyomták, mondván, hogy veszélyes hulladék (aminek kezelése ugye további költséget jelent), és - remélem - kiszámláztak neki százöt ezer forintot (ez egész pontosan az üzembe helyezés díja volt, tartalmazza az oktatást, a rombolást és egyebeket is).
A mostanra választott két fogalmam annyiban kilóg a blog-ból, hogy nem annyira homályos a jelentésük, de az összefüggések feltárására alkalmasak. Lépjünk tovább a „következmény nélküliségre”!
Antall József húsz éve halt meg. Az én korosztályom valószínűleg soha nem fogja neki megbocsájtani, hogy a Disney mozidélután alatt, és emiatt félbemaradt egy Kacsamesék rész. (Általában többször nekifutok egy bejegyzésnek, és épp most egy műsorban egy fiatal hölgy ugyanezt rótta fel neki :) ) Ugyanakkor - amennyire meg tudom ítélni - rendkívül okos ember volt, mindenképp tiszteletet érdemelő egyéniség! Egyik sokat idézett, sokat vitatott és általam nagyon kedvelt mondata a következő: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”
Szegényes történelmi ismereteim alapján a forradalom igazán nem megoldás semmire - hacsak valakinek nincs pénze ülésfűtött vastrónra. Ráadásul puskák elé nem sorakozik fel épeszű entitás, hacsak úgy nem érzi, nincs már mit vesztenie. Ellenben valami fontos jellemzővel rendelkezik. Mégpedig, hogy az emberek kiállnak valami, nos, ellen. Ez még önmagában nem jó, viszont indirekt módon magával hozza eszmék megjelenését is, ami mellett kiállnak emberek. '48, '56 (2^3 többszörösei - kész informatikus nemzet) elbukott, de megtanította az embereket értékelni amit ideiglenesen, vagy végleg elértek. Öntudatra ébresztett sokakat.
Én ezt hallom ki Antall mondatából. Nálunk '89-ben (nem is osztható 2-vel!) az emberek már majdnem mondhatták, amit akartak, már majdnem utazhattak külföldre, elmehettek évente nyarúnni - el voltunk, vagyunk kényelmesedve. A rendszerváltás „fent” dőlt el. Szépen nyugisan. Mi nagyjából annyit vettünk észre belőle, hogy nem járt többé vörös nyakkendő, és úttörő öv.
És mit jelentett a hétköznapokban? Tessék szavazati jog, többpártrendszer, piacgazdaság, jogállam, csinálj vele, amit akarsz!
Hogyan fordította ezt le az átlagember? Akkor most már két éven belül nekünk is lesz nyugati kocsink, meg milka-tehenünk, mint a sógoroknak!
A várva várt Kánaán persze nem jött el. Legalább is gazdasági értelemben nem. Ez a „félreértés”, vagy még inkább tájékozatlanság pedig egyenesen oda vezetett, hogy a népeknek a demokráciába, jogállamba vetett hite rendült meg, ha egyáltalán valaha is kialakult előzőleg. A polgárok egyszerűen képtelenek értékelni (felfogni), hogy mihez jutottak „puskalövés nélkül”.
Próbáljuk belevetíteni a pénztárgép széttörését egy abszolút monarchia környezetébe! Jött egy nagy uraság, és kitolt velem, megyek a királyhoz, aki majd jól igazságot tesz.
Néha eljátszom a gondolattal, mi lenne, ha pillanatokra ilyen uralkodóvá válhatnék. Na nem a felelősségteljes döntések meghozatalához, csak az „igazságtételekhez”. Németh Szilárdot biztos zöldre festetném, a homlokára meg narancssárga célkeresztet tetováltatnék azzal az indokkal, hogy Csepelről jött egy rakat levél, és ez mindenkinek jó. A nemzet virágának (Rózsa államtitkár asszony), illetve a kollégáinak befagyasztanám a bankszámláit, és elkoboznám az összes készpénzét, amíg minden pedagógus időben meg nem kapja a fizetését - több mint tízezren várták hiába tizedikére, Karácsony előtt. A. A. M. (Arrogáns Antal Megmondóhuszár) mehetne medencét sikálni, mert micsoda dolog, hogy egy politikus - ez ugye eleve pejoratív - csak úgy grasszál itt nekünk. Aki meg megszavazta, engedélyezte, végrehajtotta a pénztárgép törést, az kereshetne roncstelepet a kocsija füstölgő maradványainak - hiszen nem volt benne a Nagy Testvérhez bedrótozott GPS, így Magyarországon nem használható. És még sorolhatnám.
Aztán örülök neki, hogy nincs (?) ilyen királyunk. Nem véletlen, hogy a társadalmi fejlődés a jog irányába mozdult el. Elméleti síkon a jogot senki nem írhatja felül. Ez ugyanis a lényege.
Felmerülhet olyan közérdek, mely sérti az egyén jogait, de azokat akkor sem lehet lábbal tiporni. Lehetetlen elképzelni egy olyan megoldást, ahol az állam vállalja a megsemmisítés költségeit, a bezúzott gépek értéke pedig leírható az adóalapból?
A nyerőgépekhez nem is tudok igazán hozzászólni. Az ténylegesen céltalan károkozás.
Az pedig, hogy sokan helyeslik Rogán „Úr” kirohanását Rezesova ügyben, elkeserítő. Akármilyen szimpatikus lehet, elvetendő. Ugyanis ennek rendes menete a következő: az emberek közlik véleményüket választott tisztviselőikkel, azok ezt megvitatják a Parlamentben, ha szükséges törvényt hoznak az ügyben, és onnét kezdve válik joggá. Futó ügyek kapcsán csak sejtetni is, hogy a néphangulat befolyásolhatja az ítélkezést, az egyik legveszélyesebb dolog a jogállamra nézve!
Nincs tehát király. A hatalomnak viszont van egy olyan csúnya természete, hogy a legalkalmatlanabbak ácsingóznak rá. Megfigyeléseim alapján jó és hatékony vezető abból válik, aki abszolúte nem vágyik magára a pozícióra, akár kényelmetlen kötelezettségnek érzi azt. Nem véletlenül hangsúlyozom a kötelezettség szót. Egy átlagos igazgatói posztért rémítő tülekedés szokott folyni. Furkálások, taktikázás, aljasságok tárháza. Aki nem célként tekint magára a pozícióra, jó eséllyel be sem szál ilyen „versengésbe”.
Mi az tehát, ami elvi síkon, ami mégis a megfelelő embereket ülteti felelős beosztásokba?
Nem más mint az érdek, és az érdekért tenni való hajlandóság.
Egy vállalati vezető esetében a tulajdonos érdeke, egy politikus esetében a nép érdeke. Állítom, hogy amennyire egy nép sorsát meghatározzák a vezetői, ugyanannyira tükre, képe a nemzetnek az „elit”.
A népnek, amely demokráciában szeretne élni - és nem teszem az Orbanisztánban - feladata, sőt kötelessége ellenőrizni és számon kérni a vezetői tetteit! Ha már odáig jutottunk, hogy a magántulajdonhoz való jog sem sérthetetlen, akkor csak egy lépés a padlássöprés.
Tudom, idealista elképzelés, hogy a zemberek varázsütésre gondolkodni kezdjenek, mégis jó volna megcsinálni azt a forradalmat.
És, ha már az eredményeket kvázi készen kaptuk, hadd fejezzem be kivételesen egy idézettel:
„Indulj velem az oldalamon!
Ez egy fegyver nélküli forradalom,
A fejekben kell lefolynia,
Csak győztese lehetsz, nem áldozata.” /Junkies/
