Közelegnek a választások.
Április 6.-a előtti utolsó bejegyzésemnek a „Játék és mutyika négy évben" címet terveztem adni. Ez semmi mást nem tartalmazott volna, mint egy listát az aktuális kormányzó erő arcpirító cselekedeteiről. ( Alkotmány, magánynyugdíj, rokkantnyugdíjak, szolgálati nyugdíjak, hontalanok kriminalizálása, büntető törvénykönyv, különadók, felsőoktatás, Klikk, tanterv, földügyek, nemzeti parkok, trafik, azeri gyilkos, satöbbi, satöbbi ... és még több. )
Azután meggondoltam magam. Arra kellett rájönnöm, hogy akit bármelyik téma csak egy kicsit is érdekel, az már épp eleget tud minderről.
Ehelyett inkább kipécéztem a „demokrácia” szót. Szó szerinti jelentése a nép uralma, vagy a nép hatalma. Mint a reklámból megtudtuk, az Olimpia és a joghurt mellett ezt is a görögök találták ki. Tegyük hozzá, hogy náluk ez inkább plutokrácia (a gazdagok uralma) volt, hiszen durva vagyoni és társadalmi cenzust érvényesítettek. Viszont az ötlet ettől függetlenül tetszetős - vagy még inkább ez a legkevésbé rossz, amit eddig sikerült kitalálni.
Ugyanis gondok vannak vele. Mármint magával az ötlettel. Lévén ez egy utópia. Az utópiák pedig nem más, mint az emberek miatt szoktak megbicsaklani, akik megpróbálják azokat megvalósítani. Legutóbb a kommunizmussal kísérleteztünk, ami megvalósulása esetén a legigazságosabb társadalmi berendezkedéssé fejlődött volna, csak hát jelentkezzen, aki szívesen beköltözne az Állatfarmra - már aki egyáltalán tudja mi az!
A demokráciának vannak alapfeltételei. Általános és titkos választójog (szabad választások), a tájékozódáshoz való jog (média), a szabad véleménnyilvánítás joga (féeleme nélküli élet), a tulajdonhoz való jog, és így tovább. Mint látható ezek JOGOK.
A jogot nem adják, a jogot nem lehet kiérdemelni, sem megszerezni, a jog olyasmi, amit nem lehet elvenni.
Na itt van a kutya elesve. A képviseleti demokráciában ( a közvetlen, vagy részvételi demokráciával tudomásom szerint praktikus megfontolásból még csak néhány helyen kísérleteznek ) az emberek vezetőket választanak, akik a közvetlen hatalmat előre meghatározott, véges ideig gyakorolják. A hatalomnak pedig szigorúan megszabott korlátai vannak, melyeket nem léphet át.
Ha tehát a nép megteszi, amit választott vezetői utasításba (törvénybe) foglalnak, akkor hogyan érvényesülhet két választás között a nép uralma? Egyáltalán a nép uralma ez?
Az én válaszom erre a kérdésre egy egyensúly lenne. A hatalmat gyakorlók meghatározzák a társadalom fejlődésének irányát, döntenek az olyan kérdésekben, amiknek megválaszolásához egy hétköznapi polgár nem rendelkezik kellő mennyiségű információval, a nép mint olyan pedig felügyeli magát a hatalmat, és nem engedi csorbítani saját jogait.
Amennyiben ez az egyensúly felborul, az két dolgot eredményezhet: krízisbe fulladó káoszt, (megengedő)vagy krízisbe fulladó diktatúrát. ( Kupleráj, vagy kaszárnya, hogy más gondolkodókra is hivatkozzak. Mármint másokra, akik gondolkodnak - hogy a labdát is én üssem le :) )
Szép gondolat, hogy a jog olyasmi, amit nem lehet elvenni, de a realitások talaján maradva: azért csak az erősebb kutya baszik. A jogot más nem védheti meg, mint annak birtoklója. Tehát az embereknek ki KELL állniuk, és elmondani a véleményüket. Ellen KELL szegülniük az olyan törekvéseknek, melyek az elnyomásukra irányulnak.
Mondenék egy egyszerű példát: kisebb vitába keveredtem az önkormányzattal a kommunális adó kapcsán. Konkrétan nem értesítettek, hogy fizetnem kéne - mint ahogy a tények alapján nem is kellett volna. Pár adminisztratív lépéssel elintézhető volt, hogy a jövőben ne is kelljen perkálnom. Megjegyeztem az ügyintézőnek, hogy talán előre kellett volna lekérni egy listát az adóalanyokról, nem pedig két évet utólag a nyakamba varrni. Meghökkenve, sőt némi felháborodással a hangjában közölte, hogy ilyen lista nem létezik, nem tudnak ilyet kreálni.
Hogy ez miért példa a jogok védelmére?
Én úgy vélem, hogy a közintézmények feladata a köz ügyeinek intézése, a lehető legmagasabb színvonalon. Értsd, az emberekért vannak. Egy ilyen lista és az értesítés alapvető volna. Ezt szóvá tettem, megírom, hangoztatom. A hölgyike megdöbbenése viszont arra enged következtetni, hogy ezzel szinte egyedül vagyok. Pedig ezen másképp nem lehet változtatni, mint, ha mindenki elmondja a véleményét, durvább esetben bíróságon támad meg egy hasonló döntést. ( Persze ehhez cirkusz helyett bíróságok is kellenek, de ez más tészta. )
Adekvát ellenválaszválasz lehet erre a példára, hogy ez olyan apróság, ami már nem is számít. Hogy ettől nem változik semmi. Hogy egy ilyen, ügyintézővel folytatott beszélgetés semmilyen ráhatással nem bír az érdemi történésekre.
Szerintem nem így van. Eltekintve mindenféle jogtól, elvont fogalomtól, a demokrácia az öntudattal kezdődhet el. ( Igen, nálunk még nem kezdőtött el! ) Annál az apró lépésnél, amikor az ember kifordul a boltból, vagy kéri a panaszkönyvet, mert az eladó arcátlanul, vagy udvariatlanul viselkedik vele. Ez az öntudat nem az üresen hepciáskodó magyarkodás. Nem a „nép” nagyszerűségével való kérkedés. Az ugyanis nem más, mint egy erős közösség keresése, aminek tagjaként a gyenge egyén mégiscsak valakinek érezheti magát. Ez az öntudat éppen az egyénről szól. Arról a nagyon kézzelfogható érzetről, hogy „velem nem lehet bármit megtenni”. Öntudat, vagy önérzet, ahogy tetszik. Amig a többség elfogadja, hogy a hatalommal nem érdemes, nem lehet packázni - legyen szó egy portásról, vagy akár a legnagyobb állami hivatalról -, addig ez a hatalom rá fog telepedni a mindennapokra, ki fogyja szipolyozni az átlagembert.
A demokrácia kérem szépen négyszer háromszázhatvanöt napra szól! Tenni KELL érte!
Az alkotmánnyal nem találkozunk a mindennapokban. A bíróságok függetlensége szintén nagyon elvont fogalom. A sajtószabadság valamiféle távoli ködös betegség, ami csak a hanyatló nyugatot fertőzheti meg, de szerencsére nálunk van rá orvosság. A jogokat nem lehet megenni, nem melegítenek télen, tehát tulajdonképp nem igazán fontosak.
Rágugliztam (jájj) a következőre: „funkcionális analfabéta magyarország”. Megdöbbentő! Ennek alapján a népesség negyede-ötöde a legelemibb absztrakcióra sem képes - nem tud értelmezni egy szöveget, gondjai vannak az összeadással. Ezek az emberek felnőtt fejjel egy nyolc évestől elvárható teljesítményt sem nyújtanak. Már csak a saját becslésem, de ez alapján az emberek 70-85%-a (tehát jobbára végzettségtől függetlenül bárki belecsúszhat) képtelen egy, azaz egy logikai lépésnél többet megtenni. Vagyis alkalmatlan - akár csak egyszerű - összefüggések átlátására, elvont, vagy hosszútávú gondolkodásra. ( Felteszem, ez másutt is probláma, nem csak nálunk. )
Ez pedig a modern demokráciákban rejlő óriási csapda. „Szolgáknak király kell, birkáknak pásztor.” /Junkies: Állj mellém/ Vagyis olyan emberek döntenek az őket vezetők személyéről, akik a saját sorsuk alakulásának érdemi befolyásolására sem alkalmasak - lévén eszköztelenek. Elvi síkon pedig nem zárhatóak ki az őket érintő döntésekből - én is ragaszkodom az állításhoz: az embereknek joga van hülyének lenni, senki nem mondhatja meg a másiknak, hogy az illető számára mi a jó.
Ebből egyfajta ördögi kör bontakozik ki. Vagy átvágjuk az embereket, és irányítjuk őket, vagy megpróbálunk eszközöket adni a kezükbe, hogy kvázi irányítsák saját magukat. Melyik a könnyebben kivitelezhető? Melyik fog bekövetkezni? És egyáltalán kinek van joga erről dönteni?
Ezek után a címről.
Miért is átbaszás, ami most folyik?
Az én válaszom, hogy a rendszerváltás anno lehetőséget adott az embereknek, ám - utalva az előbbiekre - eszközöket nem.
Adok egy hajót, hogy átszelhesd az óceánt, de térképet, iránytűt nem, és a csillagokról egy szót se szólok. Te eljutnál Indiába? Még Cristóbal Colón is mellélőtt, pedig neki aztán megálltak a tojásai a táljukon.
Ültess egy csimpánzt a dns szekvencer elé, attól még meg fog dobálni kakival.
Esetünkben a választáson paralamentbe kerülés esélyével bíró pártok - és elnézést, de az LMP-t most nem elemzem külön, mert nem hiszem, hogy érdemi tényezőként megjelenhetnek ( bár ezért a kihagyásért talán hálásakk is lesznek majd ) - mind irányítást ígérnek. Kivétel nélkül az állam problémamegoldó erejét hirdetik.
A demokráciához - amely nem a megoldás, hanem az azt megalapozó kezdet - való viszonyulásukból kiindulva én a következőket látom:
A Jobbik nyíltan demokrácia ellenes - nem is értem, miért indulnak a választáson. Ugyanakkor két területen nagyon erős. Kimond olyan dolgokat ( cigányközösségekkel való együttélés problémái, „kizsákmányolás”, stb. ) amit mások nem mernek témává tenni, és ért a manipulációhoz. (BárcskNe)Vona kiskutyás képe „cuki kampányként” vonult be a közbeszédbe. Én melléteszem a gárdaavatót, vagy a (ki)kacagányos parlamenti megjelenést, és mit látok? Napóleon vadászkutyáit, amiket Hógolyóra uszíthat. Szeretném remélni, hogy ezzel összeesküvéselméletet gyártok, és nem pusztán megteszem a 30-15 százalékos második logikai lépést.
A Fidesz nyíltan „hatalmat a hatalomért” szemléletű - ami nagyjában a demokrácia teljes elutasítása. Az uszítás ( békaséta, 2006, Fletó, stb. ) sem áll távol tőlük, de az ő igazi eszközük az egyszerű üzenet. Legyen szó bármilyen összetett problémáról, mindig sikerül egyszavas választ adniuk. Nálam ez „baltával az agytumor ellen”, de valószínűleg Józsi vagyok a Bélák közt. „Gondolkodjunk!”, kanálból szürcs, felespohár kopp: csökkent a villanyszámla, akkor ez jó, legfeljebb arrébbtoljuk a kocsmát! Persze egy muzsiknak a cár atyuska seggéből süt még a Csalóka napfény is, nem pedig arról van szó, hogy az emberek által megtermelt javakat az állam pusztán újraosztja. Hát öleljen meg téged a Medve! :)
Végül az Összefogás/Kormányváltók (???) nyíltan „hol a pöcsöm” taktikát folytatnak. Beszélnek a demokráciáról, ágálnak a demokráciáért, de, ha néhányan értik is a lényegét, jól titkolják. Talán közvetlenül nem rombolták azt, de hagyták elrohadni, és végeredményben ugyanúgy megoldást ígérnek az embereknek, nem pedig eszközt a megoldáshoz. Éhes manusz + hal, vagy horgászbot - óriási különbség.
Vagyis voltaképp mindenki egy - a széthullás, a katasztrófa felé - vezető úton halad, ki gyorsabban, ki lassabban, ki agresszívabban, ki szelídebben terelve a birkanyájat.
Én ugyan leadom a voksom a Kormányváltókra, de csak hogy időt nyerjek. Időt a népemnek a felébredésre. Időt, hogy megtaláljuk önmagunkat, hogy képessé váljunk befolyásolni a sorsunkat.
Hát ezért átbaszás az egész. Mindegy, hogy április 6.-án kit választunk. Mindegy, hogy a szart hányással, gennyel, vagy takonnyal főzzük fel, az attól még szar marad. Abból pedig nem lehet várat építeni, legfeljebb egy cipőben evezhetünk nyakig elmerülve - csak hogy a képzavarnak is megadjuk, ami a „kampányfinisben” neki jár. Ráadásul az emésztésből visszamaradó salak még csak nem is robbanóanyag.
A fűszerek adottak, ezzel per pillanat nem tudunk mit kezdeni. Lehet szeretni, hinni benne, utálni, vagy a konyhaművészet elárulásaként értelmezni - a lényegen ez nem változtat.
Az alapanyag viszont mi vagyunk. A birka legalább béget, ha nyírják, a malac visít, mikor vágják - a szar viszont csak ül a gazban, míg valaki bele nem tapos.
Hogy ez sértő és túlzó? Igen. Igen az. De mit tehet a bolond, ha körülötte a normális emberek a fülükre tapasztják a kezüket, a szemüket pedig cipőfűzőik ezredik felülvizsgálata foglalja le? Kiabál és ugrál - ennyi.
És, hogy mikor lesz a választás, ha 6.-a az átbaszás?
Most, tizenkét éve és a következő percben. És holnap, és jövő héten, és a Nirvánáig folyamatosan - nem mintha el szeretnék jutni oda, baromi unalmasnak hangzik :)
Népünk az egyének összessége. A nép pedig akkor fog először választani, mikor az egyén saját magát illetően már választott!
