Legutóbbi bejegyzésem (http://ujbeszel89.blog.hu/2014/01/09/talpra_magyar_var_az_urna) volt az első, amely ténylegesen vitát is szült itt a blogon.
Ez egyfelől jó, másfelől rávilágított egy hibára, amit elkövettem a cikk írása közben. Nem vettem ugyanis figyelembe, hogy a szavazati jogok kezelésébe óhatatlanul beépülnek feldolgozatlan történelmi kérdések is. Ez jól látszik a kommenteken - tehát köszönet érte, hogy rávilágítottatok.
Most azt próbálom megvizsgálni, mi is okozhatja ezt az érezhetően feszült hangulatot a nemzeti kérdéskörben, ami összemosódik számos egyéb témával, lehetetlenné téve a higgadt, logikus vitát. Ehhez felidéztem és pontosítottam csekélyke történelmi ismereteimet. Szándékosan nem végeztem további kutatásokat, mert arra vagyok kíváncsi, mi mozgat egy átlagos műveltségű embert, tehát az átlagot.
Kérdéses, hogy lehet-e népek lelkületéről, öntudatáról általánosságban beszélni, mégis ezt találtam a legjobb megközelítésnek, elfogadva, hogy soha nincs teljes egyetértés egy nemzet egészén belül.
Legelőször két meghatározó királyunkat emelném ki.
Szent István (Vajk, Géza fia, Árpád ház) megvalósította Géza elképzeléseit a magyarok Európába való beilleszkedésével kapcsolatban. Külföldi szövetségeket kötött, koronát szerzett a Pápától. Nem tudhatjuk biztosan, mi történt volna, ha a magyarok megmaradnak addigi vallásuknál és szokásaiknál. Az, hogy Magyarország századokon át fenn tudott maradni, és stabil államként működött, őt, illetve Gézát igazolja.
Ugyanakkor ezért kegyetlen árat fizetett. Kiirtotta a változások ellenzőit, a vallást és kultúrát pedig beolvasztotta a kereszténységbe - ami meglehetősen idegen volt ettől az akkor kvázi nomád néptől. Szélsőségesen fogalmazva tehát az identitásunk számottevő részével fizettünk a fennmaradásért.
Hunyadi Mátyás szintén Európa felé igyekezte mozdítani az országot. Őt is egy történelmi szükségszerűség mozgatta, konkrétan a török fenyegetettség. Európa erőit egyesítve szerette volna megállítani a török hódítást. Istvánhoz hasonlóan kőkemény eszközökkel élt. Rommá adóztatta a parasztokat és a nemességet egyaránt - talán innét ered igazságosságának legendája.
Mindkettejüknél ugyanaz a durva, erőszakos nemzetegyesítés figyelhető meg. Bár Mátyás nem tudta ezt olyan stabillá tenni, hogy halála után is fennmaradjon, azt el kell ismernünk, hogy mindketten rendkívül hatékonyak és sikeresek voltak. És mindketten borzalmas ellenállást váltottak ki.
Kérdés: Vajon ekkora célokat át lehet ültetni a köztudatba érveléssel? Képesek a magyarok saját jószántukból egységet alkotni egy cél érdekében? ( Valami ellen sokkal könnyebben: '48, '56 )
Buda elfoglalásával (1541) az ország három részre szakadt. A "Török áfium ellen való orvosság" ellenére ezt követően a Habsburg birodalom részévé váltunk, és ez Trianonig (1920) így is maradt. Ez 380 év. Így leírva mellbevágó!
Ha már beszélünk nemzeti öntudatról, akkor ennek fényében teljesen érthetőek az akkori revizionista törekvések - bár a területalapú hozzáállást így sem tartom indokoltnak. Ezek a századok és a trianoni diktátum borzalmas és nehezen gyógyuló sebet ütöttek volna minden nép lelkületén. Látnivaló, hogy milyen erős szerepet játszott ez abban, hogy a németekkel szövetkeztünk a második világháborúban. Feltételezem, bárkit hajlandóak lettünk volna választani, ha ígéretet tesz az elvesztett területek visszacsatolására.
Hangsúlyoznám, hogy sajnos nem kezelhetjük ennyire egyszerűen ezt a kérdéskört! A magyarok nemzetiségi politikáját a monarchia idején, a zsidó törvényeket, és a háborúban játszott szerepünket mindez nem menti.
De vizsgáljuk meg Trianon kérdését más szemszögből is! A magyarok számára ez végtelen igazságtalanság. Viszont létezik az igazságosság országok közti kapcsolatok esetében?
Volt valaki, aki valaha is komolyan gondolta, hogy egy mesterségesen létrehozott állam békében élhet? Megvetem a háborút, de például Izrael esetében előre számítani lehetett volna a konfliktusokra.
A kurdok, örmények vajon igazságot leltek? Mi van Indiával? Anglia a végsőkig ragaszkodott a gyarmataihoz. Elismerték a szövetségesek valaha is az oroszok szerepvállalását Hitler legyőzésében? Hirosima és Nagaszaki igazság volt, vagy csak erőfitogtatás a hatalom megszerzéséhez?
Talán nem túlzás kijelenteni: ha nemzetekről van szó, az erősebb kutya b@szik. Az érdek felülír mindent.
Trianon esetében a szövetségesek féltek a tanácsköztársaságtól, és nem állt érdekükben, hogy a közép-európai régióban erős államok jöjjenek létre.
Teljesen racionális döntés lett volna nemzetiségi alapon újrarajzolni a határokat, egyben óriási lehetőség is. Az akkori döntéssel garantálták, hogy az itteni országok feszült viszonyban éljenek egymással.
A második világháború után pedig ugyanezt a hibát megismételték. A szovjetek pedig mindenféle nemzetiségi kérdést tabuvá tettek, amin nem segítettek a környező országok agresszív asszimilációs törekvései sem. ( Próbáltam finoman fogalmazni az asszimilációt tekintve, mer így is hajlamosak vagyunk háborogni, és nem ezt szeretném erősíteni. )
A rendszerváltáshoz tehát rengeteg megörökölt, elfojtott, kibeszéletlen, feldolgozatlan sérelemmel érkeztünk.
Húsz év után talán elkezdhetünk beszélni erről a témáról.
Akkor most kimondom, amitől eddig óvakodtam a szélsőjobb homályos, leegyszerűsítő retorikája miatt: borzalmas igazságtalanságok értek minket, amik gazdaságilag rendkívül meggyöngítették az országot, a nemzeti öntudaton pedig mélységes mély sebet ejtettek. Igazunk van abban, hogy ezt nem lett volna szabad így csinálni.
Kié a felelősség? Úgy vélem, mint nemzetnek, el kell ismernünk elődeink hibáiért a felelősségünket. Vajon várjunk arra, hogy ezt mások is megtegyék? Kényszeríteni nyilvánvalóan nem tudunk senkit.
Egy okos asszony tanította nekem a konfliktuskezeléssel kapcsolatban: Ha biztos vagy benne, hogy igazad van, az a helyes, amit te akarsz, és ezt feketén-fehéren be is tudod bizonyítani, mit teszel? Lemosod az ellenfeled? Nyilvánvalóvá teszed, hogy tévedett? Nos, nem. Ezzel helyből védekező pozícióban kényszerítenéd, és akkor sem fog engedni, ha már világosan látja, hogy jó, amit mondasz. Ennél célravezetőbb, ha meggyőzöd, teret engedsz neki a méltóságteljes visszavonulásra, és hagyod hogy önszántából kezdjen együttműködni veled.
Jó párszor láttam ennek a tételnek a beigazolódását - bár tennék egy olyan kitételt, hogy vannak helyzetek, amikor kénytelen vagy szembefordulni, de ezt nemzetünk jelenlegi helyzetére nem vonatkoztatnám. Ha tudod, hogy igazad van, akkor ezt már nem kell bizonyítanod. Mert mi jár annak, akinek igaza van? Úgy van, a szája.
Ahogy említettem, erősebb kutya ... A chiuaua nagyon hangosan ugat, de kétlem, hogy bárkit is meg tudna félemlíteni. Ezért kezdtem Istvánnal. Jól, vagy rosszul, de felmért egy történelmi szükségszerűséget, és alkalmazkodott hozzá.
Persze sem az ő, sem Mátyás módszerei nem igazán alkalmazhatóak manapság. Az abszolút uralkodókat ma szimplán diktátornak nevezzük. Még akkor is, ha választott diktátorok. Amúgy ez nem új. Egy diktátor hatékony lehet vészhelyzetben, de azért Julius is megkapta a kést a bordái közé. A hatékonyságért a szabadság mint olyan - bár ettől volt időnk elszokni, teljesen kiirtani talán mégsem lehetett - nem feltétlenül megfizethető ár.
A jelent nagyban meghatározza a múlt, de kié a felelősség a jövőért? Sajnos nagyon is a miénk. Mit mondunk majd az unokáinknak, és mit üzenünk a következő nemzedékeknek?
Sérelmeink - mint nemzetnek - annyira megnyomorították a lelkületünket, hogy egymást marjuk, és haragban vagyunk az egész világgal. Hová vezet ez? Szerintem egyre halkabb chiuaua leszünk. Lassan nem is kell ellenséget keresnünk, mert önmagunkat tépjük szét.
Kell egy álom. Kell egy cél. Tudunk célt álmodni magunknak? Merünk nagyok lenni nem a múltban, hanem a jelenben?
Egy ötlet: Rengeteg tehetség él köztünk. Manapság a tudás alapú társadalmak sikeresek, és a technikai fejlődéssel ez a trend stabilnak is látszik. Mi lenne, ha művelt, gondolkodó elméket képeznénk? Ha már szívunk, fújjuk ebbe az irányba a füstöt! Legyünk erős kutyák!
Érdek. Az EU nem véletlenül jött létre. Hangzatosak ugyan az eszmék, de azért, ha példaként vesszük a mezőgazdasági támogatások elosztását a franciák cseppet egyenlőbbek a magyaroknál. Meglátásom szerint a magja mindennek a hatalomkoncentráció. Európának Kínával, Amerikával, Oroszországgal kell versenyeznie. Nyersanyag, természeti erőforrások, katonai erő. Vagy bízunk annyira Gábriel arkangyalban, hogy, ha kezd majd elfogyni az ivóvíz, a nemzetek nem esnek majd egymásnak? (Hivatkozás: Szatírok és szatírák blog, Világvége krónikák - jó, érdemes elolvasni.)
Talán előreszaladtam. Vissza a jelenhez.
Én most azt látom történelmi szükségszerűségnek, hogy valamilyen egységbe tartozzunk, és azon belül legyünk sikeresek. Földrajz: EU, vagy Oroszország. Én az EU-t preferálnám, de ez szubjektív. Viszont az ár mindkét esetben az, hogy feladjuk az önálló nemzetállam - amely uralja a térséget - vízióját. Ez persze nem jelenti a magyarság feladását. Semmiképpen sem jobban, mint a kereszténység meghonosítása. Megfizetjük ezt az árat?
Különben? Különben - Koppánnyal szólva: "inkább halál, mint szolgaság" - eltipornak minket. Talán nem megszállással, de gazdaságilag mindenképp. Ez a - mára már nem is annyira - modern gyarmatosítás koncepciójának alapja, és e tekintetben jelenleg mi hátranyilakkal rohangászó barbárok vagyunk.
Ha a diktátor ma nem jöhet szóba, ki vezethet minket? Mi magunk? Képes ez a nemzet sürgősen kiegyezni önmagával, vagy csak az marad itt, aki nem tud elmenni?
